|
Írta: Major Csongor
|
| 2009. július 20. hétfő 04:42 |
Szerda reggel hat óra körül szól a telefonom… Levente barátom hív, hogy neme megyünk a Marosra csukázni. Nekem se kellett több biztató, hamar megbeszéltük a találka időpontját. irány a Maros!
Sajnos mikor odaértünk azt láttuk, hogy a víz nagyon sűrű, sem pergetésre, sem pedig úszós pecázásra nem alkalmas. Mindketten megszállott horgászok lévén sehogy nem tudtuk elfogadni, hogy a mai horgászatnak vége. Barátomnak jött a mentő ötlete, hogy keressünk egy holtágat, egy kis tavat, hol tiszta vizet találunk…
Tetszett az ötlete, közelben van is egy kis tó, egy próbát megér… gondoltam magamba.
Fél óra múlva már be is volt áztatva a TTX mi pedig, amíg az ázik nekiláttunk a szerelék összealításának. Tekintettel arra, hogy inkább apróhalra számítottunk a szereléket is ennek megfelelően állítottuk össze: 0,12-es főzsinór, 0,10-es előke, 14-es horog és egy fel grammos úszó.
A TTX-hez hozzákevertünk egy kilo etetőanyagot és már kezdődhetett is a horgászat, akarom mondani először az etetés.
Két különböző, egymástól nem távoli helyen láttunk neki a horgászatnak. Jött is az apróság egyre-másra, sokszor az úszónak ideje sem volt beállni, maris vitte az apró vörösszárnyú, vagy a kárász. Míg az egyik vörösszárnyú csodálatosan szép színeiben gyönyörködtem Levente valami nagyot akasztott, ami sajnos rövidke fárasztás után feltekerte magát egy ágra, nem tudta megfordítani a rövid spiccbotjával...
Gyors szerelés és máris a helyén voltak az úszok. Közben tálalgattuk mi is lehetett a tettes mire Levi botja megint karikába hajlott a hal alatt. A nehéz terep es a finom szereléknek köszönhetően ez a hal is odalett. Ponty volt láttuk, most már sikerült felhoznia Levinek. Fellelkesedve a két szép jelentkezésre, hamar átszereltem a botomat: a főzsinórt 0, 14-esre cseréltem és ugyanebből a zsinórból kötöttem az előkét is, majd végére a 10-es horgot. Csalinak egy szem kukorica es egy szem mini pellet került a horogra.
Körülbelül tíz perc elteltével egy óvatos koppintásom volt a fél grammos úszómra majd, mintha a föld nyelte volna el úgy eltűnt. Szerencse, hogy ott voltam a bot mellett, mert már az is indult, alig tudtam elkapni.
Ami ezután történt az szinte leírhatatlan… a pihekönnyű bot szinte magától fárasztotta a halat, ugyanakkor a hal minden mozdulatát jól lehetett érezni, egyszerűen nagy élmény volt ezzel a bottal a halat fárasztani. Két –három perces fárasztás után sikerült megszákolnom a halat, ami ugyan nem mondható óriásinak, de finom szereléket használva ez is nagy élményt tud nyújtani.
Major Csongor
|
A Duna-Deltában 
incze robert 
