|
Írta: Nagy Zsolt
|
| 2009. március 27. péntek 23:00 |
Az ingadozó nádszárak engedelmeskedve a szellőnek meghajolnak a természet parányi csodái előtt. A nádas madarai a gyékény, a nád és a sövényszulák sűrűjében építik fészkeiket. A nádasban élénkzöld levelibékák lesnek a zsákmányra, a tavibéka egy farönkön ülve ügyel arra, hogy veszélyt észlelve egy ugrással a vízben legyen.
A száraz növényzeten vízisiklók és mocsári teknősök napoznak, a parányi rovarok játszadoznak a szélben. A vizen feketenyakú vöcsök kémleli vörös szemével a tájat. A napfényben tőkésrécék és kanalas récék úszkálnak, a kóborló borzasgödény átszáll a mocsár felett, majd méltóságteljesen ereszkedik le a nádas közepébe. Egy ritka fészkelőmadár a kárókatona szárítgatja szárnyait, készül a repülésre.A nászruhás búbos vöcsök büszkén mutogatja látványos tollgallérját a szerény vízicsibének...
Egyszer csak tücsökmadarak éneke veri fel a feszült csendet... a madarak fölröppennek ... ilyedten keresik párjukat a kontyos récék... talán valami ragadozó verhette fel a csendet, a nyugalmat... De ez nem ragadozó ... több annál, ez egy ember, egy kaki színbe öltözött, zöld kalapos szörny aki egyre csak közeledik.
A közeledő veszedelem elől menekül minden madár. A vízisiklók, a békák és a teknősök eltűnnek a vízben. A vízicickány és az északi pocok bebújik rejtekhelyére... Az ember egyre közeledik..., a nádszárakról nádirigó figyeli az ellenséget...
Ez az ember viszont csak egy horgász, egy természetjáró. Nem akarja bántani az élővilágot, nem akarja szennyezni a környezetét, csak horgászni akar.
Pár óra múlva az ember távozik. Dobozában és táskájában néhány ponty, tarisznyája üresen lóg le a hátáról...
A madarak csodálkozva térnek vissza fészkeikhez... Ez az ember nem bántotta a fészkeket, a menedéket nyújtó nádat nem tördelte le. Ekkor jönnek rá, hogy ez egy horgász volt és senkit nem akart bántani, mindössze csak a nyugalmat kereste, a természet közelségét: a horgászatot.
Nagy Zsolt
fotók: Nagy Levente
|
A Duna-Deltában 
ESZTER 
