Talán a Csuka a legtöbb pergetőhorgász kedvenc hala, agresszív kapásaival, vehemens védekezési stílusával vívta ki magának ezt az előkelő helyet, és az sem mellékes, hogy tekintélyes méretet is képes elérni. Hisz melyik az a horgász, aki nem szeretne 7 - 8 kilós csukát fogni, vagy akár még ennél is nagyobbat?
Ehhez az igen sportos ragadozóhalhoz megfelelő felszerelést is kell összeállítanunk, ha sikeresen szeretnénk pergetni rá. Két különböző erősségű botot használok rájuk: egy 10 - 40 és egy 30 - 80 gramm dobósúllyal rendelkezőt, amelyek 2,70 méteresek. Ha nyíltabb terepre készülök csukázni, akkor a 10 - 40 grammos botot viszem magammal, és ha egy akadókkal teli, vízinövénnyel sűrűn benőtt vízre megyek, akkor lép akcióba a 30 - 80 grammos pálca. Ha ismeretlen vízre megyek, akkor mindkettő helyet kap az autóban, ilyen egyszerű. Gerinces masszív, de mégis érzékeny pergetőbotok, elég erősek ahhoz, hogy bátran dobálhassam a nagytestű műcsalikat velük, és bevágáskor átüssék a csontos csukapofát.
Orsóból a 30 vagy 40 - es méretű, kitűnő fékrendszerrel rendelkező orsók felelnek meg. Ennél a halfajnál igencsak fontos követelmény a precíz fékrendszer, hisz a legváratlanabb helyzetekben, képes erőteljes kirohanásokra, ugrásokra, és ha a fékünk beragad, akkor könnyen zsinórszakadás lehet a vége, rosszabb esetben bottörés. Mindannyian tudjuk, hogy mindig az a legnagyobb hal, ami elmegy, ezért csak jó minőségű orsó használatát javaslom. Én személy szerint, mindkét botra 40 - es, elsőfékes orsót használok, melyek dobjára 0,18 - 0, 22 -es fonott, illetve 0,25 - ös damil van csévélve. A damilt csak akkor használom, ha fagypont alatti a hőmérséklet, sima felületének köszönhetően, kevesebb vizet visz fel a gyűrűkre és az orsó dobjára, ezáltal nem fagy be olyan sűrűn a spiccgyűrű, így még a mínuszokban is bátran dobálhatok.
Szintén elengedhetetlen kellék a jó minőségű harapásálló előke, ami ellenáll az éles csukafogaknak. Volfram és kevlár előkék használatát javasolnám, ezek elég lágyak, hogy a műcsali mozgását ne befolyásolják drasztikusan, és a csuka sem képes elharapni őket.
Már csak némi műcsalira van szükségünk, és máris mehetünk a legközelebbi csukás vízre.
Manapság is a legtöbb öreg szaki a "vasat" azaz a körforgókat és támolygókat használja csukára. Talán a wobblerek drágasága miatt, vagy talán csak megszokásból.
 Még alig vannak fogai, de már nem bírt ellenállni a hármas körforgónak.
Az első csukáimat én is a körforgóknak köszönhettem, ezért most is helyük van a műcsalis arzenálomban, akárcsak a támolygóknak, nekik is sok szép csukát köszönhettem az évek során. Tapasztalataim szerint nagyban növelhetjük fogósságukat, ha a műcsali hármashorgára kötünk egy kis piros szőrpamacsot, vagy akár festünk néhány piros pettyet a felületére. Ha a twiszter farkát a támolygó vagy körforgó drillingjére fűzzük, azzal is csábítóbbá tehetjük a csukák számára. Az ilyen kisebb - nagyobb "orvosi" beavatkozások során figyeljünk azért arra is, hogy ne rontsunk a csalink mozgásán, ha "inplantátumot" teszünk műcsalinkra, bizonyosak lehetünk abban, hogy meg fog változni a mozgása, de nem csak rossz irányban történhet ez a változás.
 Néhány körforgó, amik manapság is megállják a helyüket.  Támolygók, mármint ami megmaradt belőlük az őszi csukázások után.  Ez a csuka egy tuningolt támolygón bukott le.
Ezzel a csodás ragadozóval bárhol összefuthatunk, ahol megfelelő életfeltételeket talál magának, igazán nem mondható igényesnek, ebből a szempontból, kis holtágakban, tavakban, folyóvízen vagy akár a patakokban is otthonosan érzi magát. Az araszos víztől a több méteres mélységekig, bárhol ráakadhatunk, ha akad ott számára élelem.
Rejtőzködő képessége egyszerűen bámulatos, a legtöbb esetben mozdulatlanul áll lesben, prédára lesve. Ha túl közel megyünk hozzá, csak egy búrvány jelzi, hogy biz ott volt a csukánk.Ajaj, hányszor jártam már így. Ezért ennél a halfajnál is azt tudom javasolni, ha nem muszáj, ne menjünk közel a parthoz. Volt rá példa, hogy a műcsalimat a kiemelés pillanatában a lábam előtt kapta el egy csuka, ezzel a frászt hozva rám. Néhány szál növény, egy vízbehajló ág elég ahhoz, hogy rejtekhelyet nyújtson számára. Egy - egy ilyen rejtekhely mellől kifogott hal helyét hamarosan újabb foglalhatja el, ezért érdemes mindig megdobálni azokat a helyeket, ahol előzőleg már fogtunk csukát.
 Az ilyen helyeket alaposan érdemes megvallatni.  Egy színpompás csuka a három méteres vízből
A támolygók, körforgók mellett ne feledkezzünk el a wobblerekről sem. Ezek a csodacsalik, elképesztő színviláguknak, különböző formájuknak, és főként eredményességüknek köszönhetően egyre nagyobb teret hódítnak maguknak. A hatalmas kínálatnak köszönhetően, mindenki megtalálja a számára megfelelőt, legyen az: felszíni, mélyre törő, egy - két vagy akár többrészes modell.
Az idők folyamán született néhány kimondottan csukás wobbler, de ezek mellett érdemes kísérletezgetni más típusokkal is. Fő a változatosság!
 Néhány csukás mütyür.
Az sem mindegy ám, hogy milyen ritmust diktálunk a bevontatás közben, nem elég, ha csak tekerjük a hajtókart és a többit a csukákra, bízzuk. Játszadozni kell a csalikkal, meg - meg állítani, majd hirtelen rándítani egyet - egyet rajtuk, vagy olyan lassan húzni amennyire csak lehet, jobbra - balra cibálni őket stb. Tehát az eredményesség nagyban függ a bevontatási stílusunktól, amit sok - sok pergetéssel eltöltött nappal tehetünk hatékonnyá.
Nem ritka jelenség, hogy a csuka kétszer - háromszor is megtámadja műcsalinkat, vagy huzamosabb ideig követi, majd egyszerűen otthagyja, és nem mutat több érdeklődést iránta. Ilyenkor hatásos lehet, ha más modellekkel is megdobáljuk a helyet, megesik, hogy egy újonnan felcsatolt wobblerre azonnal rárabol.
Fel is lehet idegesíteni a csuka komát, ha egy adott helyen többször is elhúzzuk csalinkat, egy idő után felborzoljuk az idegeit, és mérgében odavág.Akárcsak mi emberek, ha sokáig feszítik azt a bizonyos húrt.
Volt rá példa, hogy két nádcsomó közt már vagy negyvenszer is elhúztam ugyanazt a wobblert, mire hajlandó volt a csukesz rávágni. Ezért csak azt tudom javasolni, hogy dobálni, dobálni és szakadatlanul dobálni, előbb - utóbb csak történik valami.
 A hosszas dobálás eredménye.  Ez a példány a sikeres csaliváltás áldozata lett.  A csukáknak szánt csalink, sokszor a sügéreknek is megtetszhet.
Egy újabb felmerülő kérdés - ha a csuka rávágott a műcsalinkra, be kellé vágni neki, vagy megakasztja saját magát? Igen be kell! Mégpedig abban a pillanatban, ahogy megtörtént a kapás, mert gyanút foghat és kirázza horgot a pofájából.
Időnként vessünk néhány pillantást horgainkra is, és ha nem találjuk megfelelőnek a hegyüket, ne sajnáljuk rá az időt és élezzük meg őket. Ha már az élezés sem segít rajtuk, akkor egyszerűen cseréljük le őket, sok kellemetlenségtől kímélhetjük meg magunkat ezáltal. Nincs annál bosszantóbb, ha a fárasztás utolsó pillanatában megy el halunk a rossz minőségű drilling miatt, és ez nem csak a csukára érvényes.
 Ők sem maradhatnak ki csukás arzenálomból.
Ennél a halfajnál már nem annyira döntő jelentőségű, hogy a nap melyik szakaszában próbáljuk elejteni. Egész nap eredményesen dobálhatunk rájuk, de itt is kiemelkedő eredményeket érhetünk el a reggeli, vagy késő délutáni órákban. Én a nagyobbacska csukáim zömét mindig ilyenkor fogtam.
A legtöbb szakirodalom, és a horgászok nagy része is az őszi időszakot említi a csukázás fő szezonjának. Amikor a táplálékhalak már nem olyan aktívak, és a csuka kénytelen portyára indulni, hogy megszerezze a betevő falatokat. Ennek ellenére számomra, a tavaszi időszak hozott a legtöbb sikert az utóbbi években. Tapasztalatom szerint, az ivás után a csukák, a felmelegedő vizekben elég intenzíven táplálkoznak. A tavakban, holtágakban, igen jó eredményeket érhetünk el ilyenkor. A folyókon más a helyzet, ott erre az időszakra az áradás a jellemző, a zavaros vízben meg nincs értelme erőltetni a pergetést. Nyáron is érdemes pergetni a csukára, minél melegebb a víz, annál gyorsabb az emésztése.
Ha a csuka kiemelését szabad kézzel tesszük, legyünk óvatosak, még a legutolsó pillanatban is képes megugrani, és okozhat kellemetlen meglepetéseket. Kétszer is volt alkalmam tapasztalni, hogy milyen fájdalmas érzés, ha a wobbler egyik szabadon lógó horgát, tövig az ujjamba rántja a megakasztott hal. Kisebb műtétre volt szükség, hogy el tudjam távolítani a horgot a kezemből.
 Mindig figyeljünk a szabadon fityegő horgokra.
Hálóval is elvégezhetjük a kiemelést, de a lógó horog itt is gubancot okozhat, ha beakad a háló anyagába, de inkább ide akadjon, mint a kezünkbe. Az ilyen kényes helyzetekben jó szolgálatot tesz a halkiemelő fogó (Lip Grip), aminek a beszerzése még hátra van számomra.
Még egy hasznos tanács, mindig legyen nálunk horogszabadító csipesz, mert az éles csukafogak is képesek fájdalmas sérüléseket okozni, ha szabad kézzel próbáljuk eltávolítani a horgot.
 Hazafelé egy sikeres nap után.
A támolygók, körforgók és wobblerek mellett a különböző plasztik csalik is eredményesek csukára, a következő részben róluk is esik majd néhány szó.
-folytatás következik-
Gotthárd Ferenc Alpár
|
Rablóhalazás 
aspius aspius 
