Többször eszembe jut az eset, amikor egy régi nyáron, még kisgyerekként szőnyegmosásnál lábatlankodtam a Sebes-Körösön. A szőnyegek tisztítására akkoriban házi főzésű szappant használtak, és a kiázott szappan leve jól látható felhőkben terjedt a folyó szélén, mialatt az asszonyok serényen dolgoztak. A vízben ácsorogva arra lettem figyelmes, hogy valami - vagy valamik alig érezhetően csipegetik lábamról a rátapadt szappandarabkákat...
Mozdulatlanná dermedtem, és figyelni kezdtem: tenyérnyi domolykókat meg kisebb küszöket vettem észre, amint vakmerően kerülgetik lábszáramat. Különösen merészek voltak, már-már pimaszok is.
A falu kedvelt szőnyegmosó helyén álltunk, érthető volt tehát, hogy a halak belelkesültek a szappan szagára. Nosza, gyorsan előkaptam a mogyoróvesszőmet, feltűztem horgomra egy krumplibogarat, és úsztatni kezdtem a szappanhabokban... Első úsztatásra akkora domolykó akadt, hogy a pancsolásra a felnőttek is abbahagyták a munkát. A második sem volt sokkal kisebb! Összesen tizenegy hallal gazdagítottam aznap a konyhai menüt: ez volt az első sikerélményem, amely a halcsalogató háziszappanhoz fűződött.
Miért is merült feledésbe a háziszappan-csali? Hiszen az ötven évvel ezelőtti horgászirodalom melegen ajánlja olvasóinak, különösen márnára és harcsára. De valljuk be: nehéz elképzelni, hogy egy emberméretű harcsa bolonduljon egy sikamlós anyagért, amelyről azt gondoljuk, hogy igen távol áll mindenféle élelmiszertől. Nem, a harcsa nem eszik ilyesmit. Vagy mégis? Az idősebb horgászok határozottan állítják, hogy gyerekkorukban beáztatott szappandarabokkal harcsáztak... Ugyanakkor keringtek olyan rémtörténetek is, hogy a harcsa megjelent a folyóban mosó nők előtt, és kitépte kezükből a fehér lepedőt - ma is állítják sokan, hogy a vízben lengetett lepedő keltette fel kíváncsiságát. Vagy lehet, hogy inkább a szappan, amellyel akkoriban mostak?
Hogy ma nem történnek ilyen esetek, annak igen egyszerű magyarázata lehet: túl azon, hogy a házi mosás helyszíne ma már semmi esetre sem a folyóparton van, a szappan is sokat változott. A házi főzésű szappan pedig kiszorult a modern háztartásokból. És talán a halak ízlése is változott közben... Vagy mégsem? Lehet, hogy ma is lázba hozná őket a jó öreg, szagos háziszappan? Talán csak kell valaki, aki ismét előkotor egy darab szappant valahonnan, és minden horgásztársi csodálkozás ellenére horgászni indul vele...
A szappan próbája
A természetes alapú háziszappan beszerzése ma már falun sem egyszerű feladat. Ne csodálkozzon magán senki, ha még nem is látott "igazi" háziszappant. A boltokban fel-felbukkanó "mosószappan" névre keresztelt nyers szappan is tartalmaz már olyan vegyi adalékokat, amelyek alkalmatlanná teszik a horgászatra - mondhatnánk, hogy kárt tesznek az eredeti szappan csalogató aromájában. Hiába ugyanolyan a színe és a tapintása... A házi főzésű szappan nem ilyen!
Háromheti kutakodásomba került, amíg szert tehettem egy kincset érő darabra! Egyik oldala még őrizte az üst formáját, amelyben főzték... Kétség sem fért hozzá, hogy "eredeti"! Három kisebb darabra törtem, és elraktároztam belőle a biztonság kedvéért, nehogy elkallódjon! Mi lesz, ha újra felfedezem régmúlt idők rejtélyes távcsaliját?
Olvastam valahol, hogy horgászat előtt napokig kell áztatni a szappant, hogy megpuhuljon. Köztudott ugyanis, hogy a száraz háziszappan sziklakeménységű, horogra semmiképp sem tűzhető.
Nem volt könnyű kivárni, amíg megpuhul, de amikor pár nap múltán belenéztem a vízzel telt edénybe, nem ismertem rá a szappanomra! Teljesen kifehéredett, és egy lágy sajthoz hasonló masszává dagadt - egészen kívánatos külseje lett, de a kedves olvasóim valószínűleg nem csodálkoznak, ha bevallom, hogy utolsó percig erősen kételkedtem a háziszappan és a halak bármiféle kapcsolatában.
Bár a "teszt" napján enyhén zavarossá vált folyónk nagyon márnás érzéseket keltett bennem, úgy ültem le a vízpartra, hogy "rendben, ma nem fogok semmit, de kiülöm ezt a pár órát, ha már eljöttem idáig". Feldaraboltam a csalit - kiázás után meglepően jól szeletelhetővé vált, kedvemre faraghattam belőle bármekkora méretű kockát, és rátűztem az egyszerű csúszó-ólmos fenekező készség horgára. Közben pedig arra gondoltam, hogy ki tudja hány éve, vagy évtizede faragta így horgász a háziszappant, hogy márnát fogjon vele... Vagy lehet, hogy ma is használják valahol?
A felcsalizott horgot óvatosan belendítettem, kézbe fogtam a botot, és feszült várakozás vette kezdetét. Vártam a koppintást, amely sokéves horgásztörténeteknek szerez hitelt, és amely nyomán elhalnak a kétkedő okoskodások! Nem lesz többé gúnyos nevetgélés, ha azt mondom: márnázni megyek, szappannal... Mert ezt ma mindenki tévedésnek hinné.
Spiccem egyetlen bólintása kellene ahhoz, hogy újra átlapozzam régi horgászkönyveimet, és azt mondjam: nem, ez nem elírás, és nem is nyomdahiba - a halak igenis megeszik a szappant!
A víz aranyló-sárgán kavargott előttem a napfényben. Márnák tucatjai túrják ilyenkor az aljzatot, izgága fejmozdulatokkal, habzsolva haladnak szembe az árral, és ha valami vonzó számukra, azt biztosan megtalálják! Tudtam, hogy horgom jó helyen van, valószínűleg ott nyüzsögnek körülötte a márnák - kicsik is, meg nagyok is, és talán már fel is fedezték az illatozó szappant...
Vajon milyen ingert vált ki egy kocka háziszappan a márna mogyorónyi agyában - ma, több évtizeddel a szappan-csali fénykora után? Van itt még olyan öreg példány, amelyik felismeri? Amelyik viszont egyáltalán nem ismeri, vonzónak találja az ismeretlen illatot?
Visszajátszás
Hosszú tízperce nem történik semmi. Kitekerem a cájgot. A horog üres. Valószínűleg idő előtt leázott a szappan. Gondolhattam volna! A szappandarabom belső, keményebb "magjából" vágok egy kis kockát, és vízbe küldöm a horoggal együtt. Alig helyezkedek el az árnyékos köveken, egyértelmű kapás üti meg a spiccet, de olyan gyors, hogy mire lereagálnám, már abba is marad.
Ez márna lesz! Mindig így csinálja... Bele-belemar a horogba! Lehet, hogy többen is vannak, és versengenek az eleségért. Vagy lehet, hogy csak beleúsztak a zsinórba? Egy újabb sorozat végérvényesen meggyőz arról, hogy a halak a szappant akarják... Spiccem sűrű remegésből határozott görbülésbe megy át, és már zsinóromon is érzem a tempózó hal lüktetését. Odavágok!
A megiramodó márna mozgása engem kicsit a lazacfélékre emlékeztet - éppolyan riadt, és eleven. Kapaszkodok a nyélbe. Látni akarom a halat, amelyik szappant eszik! De a hal nekifut a sodrásnak, és egyelőre képtelen vagyok kicibálni onnan. Aztán érzem, hogy enged... A feszülő zsinór lefárasztja, és lassan elém úszik... Nem nagy. De ez most egyáltalán nem fontos. Milyen sötét! Ez petényi, ha jól látom! Ahhoz képest viszont elég nagy. A horog szépen ül a helyén: a húsos száj felső részében, ahogy annak lennie kell! Izgalmamban a szappant keresem a torkában, de nyoma sincs... Persze, attól még elhiszem, hogy halam nem véletlenül akadt a horogra. Újat csalizok. A márnázás örömei következnek... Két kisebb is horogra akad, de aztán egyszer csak elcsendesednek a kapások. Közel fél órát gubbasztok a bot mellett.
A szappan sem segít. Hagyjam abba az egészet? Szép az idő, inkább maradok! Elterülnék a köveken, de váratlan koppintás térít észhez. Ez mintha lassúbb lenne! A következő mély bólintásnál szájba akasztom az érdeklődőt... Rögtön érzem, hogy ez valami más, ráadásul kisebb is. Hirtelen nem tudom eldönteni, hogy meglepődjek-e, amikor tenyérnyi domolykó jelenik meg a kicsörlőzött szerelésem végén. Ennek torkában már a szappandarabkákat is megtalálom. Visszadobom, és végre elterpeszkedek a kövezésen. Ismét csend lesz. Egy csalizással próbálok újabb eseményeket kicsikarni. Sikerül, de az első ütögetés idő előtt abbamarad. Kénytelen vagyok újra csalizni. Ettől kezdve résen vagyok, és a következő sorozatra határozott bevágással válaszolok. Utolsó márnám is a sodrás felé indul, de hamar parthoz terelem, és elégedett veszem kézbe...
A háziszappan visszatér?
Mitől lenne jobb, vagy különlegesebb csali a háziszappan? Ha az ízétől nem is, egyvalamitől biztosan: képzeljük el a folyóvíz alján heverő, a sodrás által meg-megemelt szappankockát, amint lassan olvad, és láthatatlan íz-anyagokat ereget maga mögött. S teszi ezt mindaddig, amíg a vízben van. Nem csoda, ha a halak könnyen rátalálnak. Talán ezért jó a háziszappan. Azt viszont nem állítanám, hogy minden ma is használt márna vagy harcsahalcsalikat, de annyira kíváncsi voltam az ízére! Kérem, nézzék el... Tényleg szigorúan csak a tudományos kíváncsiság vezérelt, amikor megnyaltam a száraz szappant... Akár hiszik, akár nem: édeskés íze volt. De ettől függetlenül legjobb esetben is csak a halcsalik közé sorolnám. Maradjunk ennyiben.
Biztosak lehetünk benne, hogy a háziszappan már sosem tér vissza - ennek legfőbb oka az anyag beszerzésének meglehetősen körülményes volta. S hogy egykor mégis emlékezetes karriert futott be, ennek banális magyarázata van: egyszerűen kéznél volt - amit ma már nem mondhatunk el róla. Mert ha manapság valaki kedvet is kapna a háziszappannal való horgászathoz, jó, ha tudja, hogy tiszta háziszappan kizárólag Lenke nénitől szerezhető be, aki a kavicsos utcán, a második házban lakik, szemben a mezei kanyarral...
De azok kedvéért, akiket semmi sem tántoríthat el a szappannal való horgászattól, örömmel teszem közzé a szappanfőzés titkát: gyűjtsünk össze jó adag sertés- illetve marha-
hájat - figyeljünk, hogy módfelett tiszták legyenek, nyoma se legyen bomlásnak! Ezután vigyük ki szappanfőző üstünket az udvar közepére, vagy a tömbház elé a parkba, ahol a már felhevített tűzhely fölé állítjuk. Marószódával kevert vizet forraljunk fel benne, majd tegyük bele az előkészített zsiradékot. Ettől kezdve még 7-8 órán át kell főzni az egészet, amíg a kiolvadt zsiradék különválik, és vastag rétegben áll a főzet tetején. Ekkor oltsuk el a tüzet, és várjunk, amíg az üst tartalma teljesen kihűl. Nos, a felső lerakódott réteg lesz a tulajdonképpeni szappan, az alatta lévő kocsonyás anyagot pedig lúgnak nevezzük, és horgászatilag nincs jelentősége. Sok szerencsét!
Murányi Antal
|
Rablóhalazás 
Kali 