|
Védett halaink - első rész - A Petényi-márna (Barbus meridionalis petényi) |
|
|
|
Írta: Imecs István (honline)
|
| 2010. február 06. szombat 07:41 |
A Petényi-márna (Barbus meridionalis petényi) az egyetlen magyar emberről elnezevett halfaj (Petényi Salamon János természettudós, 1799-1855). Eltejedése az Odera, Visztula, Duna, Dnyeszter és Vardar vízrendszerében a hegyi patakok és dombvidéki folyók lakója.
Romániában a hideg vízű hegyi patakok, folyók rendszeres lakója. A Csíki-medencében is előfordul a horgászok zsákmányaként, zsemlemárna néven ismert.
Élettere a kavicsos, homokos aljzat. Kedveli a zuhogókat, forgókat, tiszta és hideg vízű szakaszokat. Érzékeny a víz tisztaságára és hőmérsékletére. A pisztrángos vizekben fordul elő és nyáron, a nagyobb melegekben csak késő este bújik elő hűvös rejtekhelyéről. A teste orsó alakú, gyors sodrásokhoz alkalmazkodott. Hossza elérheti a 25-30 cm-t és a 400 gr-ot. Megnyúlt orra alatt 4 bajúszszálat visel. Háta sötétszürke, oldala ezüstös, néha sárgás alapon barna foltokat visel. A hasa sárgásfehér és lapos, ami jelzi, hogy a vízfenéken szeret lenni. Jellegzetesen hosszú a farokalatti úszója.
Szaporodási időszaka májustól egészen augusztusig elhúzódhat, mivel szakaszosan érleli és több részletben rakja le az 1-2 ezer ikráját. Az ívás előtt csapatokba verődik, és a folyással szemben vándorol, hogy megfelelő kavicsos aljzatú ívóhelyet találjon. A lerakás és a kikelés közötti időszak alatt beállt változásokat nem tűri, ezért a hőmérséklet változása a vízhozam csökkenése az ikrák elpusztulását eredményezi. Ivarérettségét 3 évesen éri el.
A Petényi-márna mindenevő halfaj. Eltekintve a zsenge ivadékok planktonfogyasztásától, fő táplálékát a kövek élő bevonata, rovarlárvák, rákok, csigák képezik. Elfogyasztja a különböző állati tetemeket, s ha teheti, szívesen lakmározik más halfajok ikráiból is. Ez utóbbi tulajdonságával károkat is okozhat, mivel a pisztrángos, tiszta vizekben fordul elő, így azok irkáit és ezzel populációját negatívan érinti.
A Petényi-márna a Natura2000-es természetvédelmi területek hálózatának jelölő faja. Ez azt jelenti, hogy az 57-es Sürgösségi Rendelet (Ord. de Urg. 57/2007) értelmében védelmére területeket kell kijelölni és védeni. A Berni Egyezmény, mely Európa vadon élő növényeinek és állatainak, valamint azok természetes élőhelyeinek összehangolt védelmét bíztosítja, III. mellékletében szerepel a védett fajok listáján. Ehhez az egyezményhez Románia az 1993-ban csatlakozott (Legea 13/1993). Az IUCN Nemzetközi Vöröslistán veszélyeztetettség közeli státusza van. Ez azt jelen a szennyezések miatt állománya jelentősen csökken mindenfelé.
Ajánlott irodalom:
Bănărescu, P. (1964). Pisces-Osteichthyes. Fauna R.P.R., vol. XIII. Editura Academiei R.P.R. Bucureşti.
Gyurkó, I. (1972). Édesvízi halaink. “CERES” Könyvkiadó, Bukarest. p: 189
Pintér, K. (2002). Magyarország halai. Akadémiai Kiadó, Budapest. p: 222
Terofal, Fritz (2006). Édesvízi halak. Mérték kiadó Kft, Budapest. p: 287
Imecs István (honline)
|
