Én sem nagyon hittem, de mégis igaz volt. Az idén immáron negyedik alkalommal tartottam a Delta felé. A pontos úti cél Crişan falucska volt, ahol Farkas Levente barátom látott vendégül horgászkempingjében. Barátom régi ismerője a Deltának, talán csak néhány helyi öreg halász (lipovan) ismeri jobban a helyeket, mint ő. Ezt a tényt tudva, már az első napon bizakodva vágtam neki, egy késő délutáni közös csukázásnak.
- Lássuk, ott vannak még a csukák, ahol legutóbb hagytam őket? – mondta mosolyogva barátom.
Majd fél óra csónakázás után, egy gyönyörű tiszta vizű tóra érkeztünk. Megkerestük a csukákat rejtő kis öblöcskét, és szorgosan dobálni kezdtünk. Nem kellett soká várni, hogy az első tarka ragadozó elkapja a támolygót. Egyiket fogtuk a másik után, de nem igazán érték el a fél kilót a krokik. Látván a csalódottságot arcomon, barátom felfedte a nagy titkot – Míg a nap nem éri el a látóhatárt, addig nem igazán számíthatunk nagyobb példányra, de utána jönnek a méretesebbek is, míg teljesen el nem tűnik a fényes napkorong. Nemsokára nap a várva várt helyen vöröslött, és máris görbült társam horgászbotja. Az első jobb csukát hamarosan fotózhattam is.
 Horgon az első méretes példány...  ...immár kézben.
Az alkonyati fényekben jó pár hasonló csukát sikerült átvernünk, ezért nem volt kérdéses, hogy másnap reggel hol kezdjük a horgászatot.
Reggel is hasonlóan szép halakkal találkoztunk akárcsak este, de amint a nap magasabbra hágott, ismét elkussoltak a darabosabb egyedek.
 Egy jobb reggeli csuka.  Ez a példány már túl van a három kilón.
Horgászat közben gyorsan röpül az idő. Észre sem vettük és körénk lopakodott az alkony. Természetesen ez nem jelentette a pecázás végét. Éjszaka is lehet dobálni, sőt még fogni is, ha az ember elég kitartó.
 Ezek a pillanatok is varázslatosak tudnak lenni.
Alkonyat után Duna parti sétára indultam, süllők után kutatva. Igazán izgalmasak tudnak lenni ezek a késő esti süllőzések, egy kis szerencsével, harcsával is összeakadhatunk az est folyamán. Az összeakadás számomra is sikerült csak a fárasztás nem úgy alakult, ahogy azt én elképzeltem. Majd tízpercnyi huzavona után, az ellenfelem megunta a dolgot és megmutatta igazi erejét. Belefeküdt a folyásba és megállíthatatlanul a mély felé indult, egy darabig győztem zsinórral, de végül csak megtépett a bajszos. Maradt a keserűség az elbukott wobbler miatt, és egy jó adag harcsatakony a madzagom végén.
Másnap este ismét a Dunát vallattam, de ezúttal már több szerencsével. Egy bokor takarásában két szép süllővel hozott össze a sors. Heves rávágással jelentkezett az első tüskéshátú. Már a kapást követően tudatosult bennem, hogy jobb hallal akadtam össze, de a fárasztás végén a vártnál nagyobb hal jelent meg a felszín alatt. Rövid próbálkozás után megragadtam a fenséges állatot és biztonságos távolba vittem a Dunától.
 Az est első süllője kereken 4,66 kilót nyomott.
Amint teljesen lehiggadtam, újra útjára engedtem a wobblert, és ismét megtörtént a csoda. A csalim remegése egy erőteljes rántással megszűnt, és újra fáraszthattam. Ez a példány jóval kisebb volt, mint előző társa, de még így is verte a két kilót.
 Fenséges éjszakai ragadozók.
Ekkor még nem sejtettem, hogy az elkövetkező esték is közel ilyen eredményesek lesznek.
 Másnap esti süllőm majd három és fél kilót húzott a mérlegelésnél.  Természetesen kisebb egyedekkel is összehozott a sors.  Őkelme már közelebb állt a négy kilóhoz, mint a háromhoz.
Mivel a csukák éhségsztrájkba fogtak a fogváltás miatt, ezért más nappali elfoglaltság után kellett nézzünk. Az őnözés igen kézenfekvő szórakozásnak tűnt, már csak meg kellett találnunk őket. Leventének volt is egy ötlete, hogy hol bandázhatnak a fenekeszegek. Egy viszonylag széles csatornán próbálkoztunk meg a horgászatukkal és már az első dobások eredményesek voltak, igaz a halak mérete alig érte el az egy kilót. Elképesztő mennyiségű balint fogtunk, de valahogy a horgászat végén mégsem volt igazi sikerélményünk, a nagyok távol maradtak. Még aznap délután, süllős pályák után kutatva, jókora balinrablásokra lettem figyelmes a Dunán. Este meghánytuk-vetettük a dolgokat és kész volt a másnapi haditerv – megnézzük a rablások helyszínét.
Nehezen akart indulni a dolog, majd negyed óra dobálás után vágott oda az első ragadozó a wobblernek. Barátom súlyosat akasztott, belereccsent az orsó fékje is és egyenletesen adagolta a madzagot. Egy tökéletes fárasztás végén egy gyönyörű halat fotózhattam.
 Már a csónak alatt köröz.  A nyerő csali.  Egy ekkora példány már komoly ellenfél.
Még el sem tudtam csomagolni a fotógépemet Levente ismét fárasztott. Ezúttal már kisebb példány rugdalózott a horgon, de ezzel sem volt oka szégyenkezni.
 Ez a pillanat a nap hátra lévő felében egyre sűrűbben ismétlődött.  Átlag őn.
Felejthetetlen délutánt szereztek a balinok, a kemény rávágásaikkal, heves kirohanásaikkal, no meg persze nem utolsó sorban az egyedszámmal. Hiába írnám le, hogy hány darabot fogtunk, mert úgysem hinne el nekem senki. Hazafelé menet, javasoltam, hogy nézzük meg a süllős helyet, és nem hiába… Rövid horgászat után, egy gyönyörűséges süllőt kaphattam lencsevégre.
 A boldog elejtő, és a majd öt kilós zsákmány.
A nap végén fáradtan és boldogan zuhantunk az ágyba barátommal (természetesen nem egyazon ágyba!)
Másnap ismét az őnökkel indítottunk, és este süllőzéssel zártunk, méghozzá igen jó eredménnyel.
 És a kör bezárul.  Csak egy röpke pillanatra.  Egy kisebb példány.  Hazafele ismét megnéztük a süllőket. Hát igen&túl az öt kilón.  Ezúttal én sem hagytam magam, közelít a bűvös ötös felé.  Az itthonitól eltérően, csókák helyett sirályok pózoltak az oszlopok tetején.
Kétszemélyes felfedezőcsapatunk a túra végére, négyfősre gyarapodott. Így két csónakkal jártunk a halak után a szélrózsa minden irányába. Csukára fájt a fogunk, sajnos még az ők foguk is fájt, mert igen-igen csendben voltak az áhított méretű példányok.
 Kora reggeli csukaexpedíció.  Ernő, alias Csoki, trükközget a csalival...  ...és az eredmény.  A fehér fa a kormoránürüléknek tudható be.  A halászok királya.
Finálénak egy lightos parti horgászatot terveztünk be. A napokig tartó „megerőltető” pecázást próbáltuk levezetni, egy kis parti, sétálós, beszélgetős pergetéssel. Csoki barátom egy érdekes fogással tette még emlékezetesebbé a Deltában töltött utolsó napunkat.
 Wobblerre rabolt rá.  Kiló feletti keszeg, pergetve! Nem mindennapos fogás.
Így utólag visszagondolva a történtekre, már csak egy dolog motoszkál a fejemben – Vajon mikor fog újból a hátán ringatni a jó öreg Duna?
 Ebben a kikötőben ért véget a deltai kirándulásunk.
Gotthárd Ferenc Alpár
|
Élménybeszámoló 
Misi 
