Vannak pillanatok, amikor horgászat közben olyan dolgokat tapasztalunk környezetünkben, hogy ha csak pár pillanatra is, de feledtetik velünk eredeti célunkat, hogy sunyi módon horogra csaljunk pár pikkelyest.
Példának említem azt a gyönyörű rókát, amit pár napja láttam a Maros melletti bokrokból kikandikálni, vagy pedig a kanyarokban felhalmozódott műanyag palackok százas tömegének a látványa. Ilyenkor, legalábbis én nem a halakra gondolok, előző esetben csodálom a ravasz állatot, utóbbiban pedig átkozom ezt a szemetes századot.
Jó pár hónapja annak, hogy egy jó horgászcimborámmal, Leventével leugrottunk a Borzont patakának torkolatához, hogy nézzük meg, mi is történt mostanság arrafele? Ha már mentünk, ha csak egy órácskára is, de botot is vittünk magunkkal, arra gondolván, ha beszerváljuk fenékre, még halat is foghatunk. Így is lett! Letelepedtünk a befolyáshoz és jókedvű beszélgetések közepette szemlélgettük a Marost és a Borzontot. Nem is voltunk a botok mellet örökké, mondván, hogy amúgy is csak terepszemlére jöttünk, ha meg a halak leeszik a csalit, hát legyenek boldogok vele.
Egyik alkalommal a botom hegyére pillantok, már csak úgy megszokásból is mikor gyenge rángatásra leszek figyelmes. Finom akasztás… semmi. Elügyetlenkedtem gondoltuk és visszatettem a csalit a helyére. Viszont már érdeklődve figyeltük, hogy mi történik. Persze a jelenet megismétlődött még párszor, mire rádöbbentünk, hogy : “Gyerekek!!! Mi még bár amatőrök sem vagyunk“. Egy kis idő elteltével viszont a következő bevágásra hirtelen elnehezedett a bot a kezembe, hirtelen borított el adrenalinnal vegyített örömérzés, amit sajnos két másodperc múlva elkergetett nagy kajánul, a keserű káröröm, ugyanis valami nehezet fogtam, de nem halat. Én persze nagy bohóckodva kifárasztottam egy keresztben kettévágott műanyag flakont félig tele iszappal. (hát felemelő látvány volt…)
Levi röhög, én röhögök, a környező fűzfák bölcsen bólogattak, a flakonból kikandikáló rák pedig komoran nézett kifelé a víz nélküli, napsütéses világba! Akkor esett le nekünk a leesnivaló! Itt előttünk rákok vannak a vízbe!
 A sunyi rákocska, a horog a flakonba akadt.
Ezután teljesen megfeledkeztünk arról, hogy horgászbottal még halat is lehet fogni. Jókedvűen versengtünk egymással, hogy ki tud több rákot kiügyeskedni a vízből.
A művelet úgy zajlott, hogy a horogra kicsi keszegből vágtunk egy darabot, azt bedobtuk a vízbe. Kapáskor pedig nagyon óvatosan húztuk kifele a szereléket. Persze nagyokat röfögtünk közben az elszánt rákokon, ahogy nagy mogorván hosszú, véget nem érő bajuszukat lógatva, erős ollóikkal fogták a csalit. Nagyon jópofák voltak, és mi teljesen megfeledkeztünk a gyönyörű halakról. Így sikerült kifognunk négy darabot ugyanis a többi lemaradt, mégiscsak nem rákfogó felszerelés a horgászbot.
 Így nézett ki lakásától megfosztva.
Érdekes volt, hogy még egy „Félkarú rablót” is fogtunk, ugyanis az egyiknek hiányzott a fél ollója. Sajnos kevés kép készült, így őt nem tudom itt bemutatni.
 Két rák.
Nos, ez volt a kis kirándulásunk rövid története. A főszereplőket visszaengedtük a vízbe, had tréfáljanak meg másokat is. Mindent összevetve nagyon jól szórakoztunk, annak ellenére, hogy halat nem fogtunk. Ezek azok a pillanatok, amiért még érdemes a természetet járni a szépségén kívül persze.
 Szintén két rák... ugyanis ebben a csillagjegyben születtem.
Befejtésül mindenkinek sikerekben gazdag, BOLDOG UJJ ÉVET kívánok! Görbüljön!
Vargyas Kálmán (Kali)
|
Élménybeszámoló 
Tolgyesi Szabolcs 
