A nyomasztó sötétség oszlani kezdett, az éjszaka lassan átadta helyét az új napnak. A környékre síri csönd nehezedett, majd elindult a szél, felrázva a fákat mély álmukból.
Együtt két barátommal, apró léptekkel haladtunk előre a kanyargós erdei utakon, teljes csendben, egymás háta mögött, figyelve minden apró részletre. A levegő hűvös volt, azonban ez cseppet sem zavart bennünket.
Lassan haladva felfele egy vízmosásban, megpillantottuk egy kis medve nyomait. Eldöntöttük, hogy követjük útvonalát, remélve, hogy valahol megpillanthatjuk őt. Határozottan haladtunk előre, az izgalom hevében megfeledkezve minden egyébről. Rövid gyaloglás után, nagy örömünkre, rábukkantunk egy balrangra, mely azonban elhagyatottan állt.
Tovább folytattuk utunkat, magunk mögött hagyva a „medvelakot” azt remélve, hogy valahol a közelben, szerencsénk lesz találkozni vele. Ahogy haladtunk előre, egyre több ág hevert a földön, letörve, úgy tűnt, mintha nemrég hatalmas erők küzdőtere lett volna ez a hely. Több medvenyom találkozott itt. Világossá vált számunkra, hogy a vadak felségterületén tartózkodunk. Szívünk egyre hevesebben vert, hihetetlenül izgatottak voltunk mindannyian. Hirtelen nagy reccsenés törte meg a csendet. Megtorpantunk, egyetlen lépést sem tettünk többet, sőt még levegőt venni is alig mertünk. A feszültség a maximumra nőtt, mikor közeledő hangokat halottuk. Ritka, nehéz lépések voltak és egyre csak közeledtek……. Csupán néhány perc telt így el, azonban egy végtelenségnek tűnt, megállt az idő. És egyszer csak a közeli tisztás szélén előtűnt egy nagy, sötét árny, majd még két kisebb követte. Egy medve bocsaival……... A szél felőlük fújt, tehát nem érezhettek minket. Továbbra is mozdulatlanok maradtunk egy sziklatömb árnyékában. Köztük és köztünk csupán csak 25-30 méternyi távolság lehetett.
Egy – egy pillanatra fölállt, körülnézett, majd ismét végezte dolgát. Pontosan velünk szemben volt. Ismét felállt, most hosszabb időre, szaglászott, érezte, hogy nincs rendben minden, de egy kis idő után újra megnyugtatva magát, élelem után keresgélt. Ezúttal nem érezte a betolakodók jelenlétét. Hosszú pillanatokig szimatolt a levegőbe, körbe-körbe, majd felállt és lassan elindult, anélkül, hogy megsejtette volna ottlétünket. Legalábbis ezt gondoltuk mi: egyszer csak hirtelen megfordult és egyenesen felénk nézett, úgy, mint aki mindet lát, és mindet tud. Aztán visszafordult és gyorsított lépésekkel, riasztva bocsait odébb állt. Láttuk még egy darabig, aztán eltűnt a fák között. Elment………..
Talán megérezhetett bennünket, vagy talán a fényképezőgép halk kattanására lett figyelmes? Nem tudom. Mi még akkor sem mozdultunk, úgy ültünk ott, mint valami kődarabok, meglepődve a felvonulás élményétől, melyet végigkövethettünk.
Az elkövetkező pillanatokban nagyon őszinte csodálatot éreztem e szépséges vad iránt. Valósággal beleszerettem és ez a szerelem csak erősödött napról napra, és azt hiszem, örökre megmarad, amíg csak élek.
Nagy Levente
|
Élménybeszámoló 
Komáromi Márk 
