|
Salmo Kupa 2008 - Széki-tó |
|
|
|
Írta: Murányi Antal
|
| 2008. november 02. vasárnap 00:00 |
Az Energofish szervezésében sorra kerülő Salmo Kupa minden évben jeles eseménynek számít Romániában is, nem csak a vaskos díjak, és versenyhangulat miatt, hanem verseny köré teremtett kellemes baráti légkör miatt is. Ennek jegyében szállt csónakba hatvannégy pergetőhorgász október 25-én, a Kolozsvár melletti Széki-tavon.
 Ködös reggel a Széki-tavon, a versenyzők már a startjelre várnak.
A feltunningolt csukaállományáról nevezetes Széki-tó immár teljesen "catch and release"-víz, minden kifogott halat visszaengednek, így mára már nem ritkák az öt kilót meghaladó csukafogások sem. Eme ködös őszi napon mégis inkább a kisebb ragadozók mutatkoztak - de hát ilyen egy verseny. Minden nehezebb egy picit.
 A harmadik helyezett Stefan Ionut, bukaresti versenyző rengeteg munkát adott a bíróknak.
 Itt minden csukát kötelező visszaengedni.
A tavat ellepő horgászok a hajnal első óráiban még part mellől szedték a halakat - ekkor még jó csalinak számított az apróbb wobbler vagy gumihal is. A délelőtti órákra viszont némileg elcsendesedtek a halak, és ez egy kis pánikot okozott a versenyzők körében… Mindenki elővette titkos fegyverét: jó öreg támolygók, elképesztő twiszteres kombinációk csobbantak mindenütt.
 Rövid botok hozták a halat.
 Ködös őszi idő, ahogy annak lennie kell!
 A román Cozma wobblerek atyja, Eugen Cozma kizárólag a saját wobblereit használta.
A válogatott profikból álló mezőny ezúttal különösen erősnek tűnt, illetve az is látszott, hogy legtöbbjük már ismerős pályaként kezeli a Széki-tavat - ismerik a csukák beálló helyeit, mikor és hol lapulnak, illetve mivel lehet őket felbosszantani a legkapástalanabb időszakban is. A verseny szabályzata szerint, csak 40 centi feletti hal került pontozásra, így az esetleg beugró sügérek nem sokat értek. Érdemesebb volt kizárólag a csukákra koncentrálni, és amint borítékolható volt, ezek döntötték el a versenyt.
 Madártávlatból a B-szektor: napközben mindenki a part előtti töréseket kereste.
 A szabadban készült bográcsos, Pop Andrei Energofish-mesterszakács műve immár az Energofish versenyeinek védjegyévé vált.
 Gumi kell - De melyik?
A második félidő már jelentősen lazább hangulatban zajlott, nem csak a bőséges helyszíni ebéd miatt - ekkor már többé kevésbé eldőltek a dolgok: akik jól álltak, már nem izgultak annyira, akik pedig rosszul, azok már nem erőltették. Ettől kezdve baráti csevegés folyt a csónakokban ülők között, és senki sem gondolta, hogy a verseny legnagyobb hala még hátra van, egy bő háromkilós csuka személyében.
 Második félidő. Restart.
 Sefan Ionut ismét arat. Már mindenki gyűlöli...
 A verseny legnagyobb halát Dumitru Ioan tartja kezében.
 Utolsó kör...
 Kérem alássan, én lennék a legnagyobb hal kifogója - Hol az a díj?
Összességében elmondható, hogy majdnem mindenki a rövid (210-240 cm) és gerinces (10-30/15-40 g) botokat használta, könnyebb orsókkal - ez lenne igazából az úgynevezett "versenyfelszerelés". Dominált a fonott zsinór, bár a harmadik helyezett Stefan Ionut fluós monofiljával hozott frászt mindenkire: szinte tízpercenként szákolt egy halat… Műcsalik tekintetében pedig nehéz lenne igazi favoritokat kiemelni. Szerepelt villantó, twiszter, meg wobbler is a sikerlistán - sőt, olyan versenyző is volt, aki kizárólag a névadó Salmo wobblerekhez ragaszkodott, és nem is szerepelt rossz helyen a végső összesítésben! Egy biztos: a reggel még partközelben kószáló csukák napközben már csak a mélyebb töréseken fordultak elő, ide kellett tehát lejuttatni a műcsalit.
A verseny díjazása ezúttal is jelentős volt:
I. díj: ET 235 gumicsónak, ET halradar
II. díj: ET44 elektromos csónakmotor, akkumulátor
III. díj: ET34 elektromos csónakmotor, akkumulátor
Legnagyobb hal díja: ET34 elektromos csónakmotor
IV. hely: ET Spin Blade 240 pergetőbot
V. hely: Műcsalis doboz
VI. hely: Ryobi Ecusima 1000 pergetőorsó
VII. hely: ET Excalibur 2000 pergetőorsó
VIII. hely: Műcsalis doboz
IX. hely: Műcsalis doboz
X. hely: Destroy 210 pergetőbot
Ezenkívül minden résztvevő emlékoklevelet és a Salmo ajándékcsomagját kapta.
I. Demény János
II. Pop Vasile
III. Stefan Ionut
Murányi Antal
|