Előre bocsátom, hogy igenis "nagy" csukát akartam fogni. Eszem ágában sincs a kicsiket hajkurászni, de ezen a szép őszi napon mégis úgy alakult, hogy mind a fiatalabb egyedek tiszteltek meg, és sugallták az a hamis képet, hogy a Marosban csak kis csukák élnek... Pedig ez nem igaz! Tudom, hogy hazudnak!
A legnagyobb műcsalikkal indítottam, egyfajta szűrés lett volna ez. Mások gyakran fognak itt 2-4 kilós csukákat, nem akartam tehát a kicsikkel bajlódni. A testesebb ragadozókhoz igazítottam a felszerelést is. 4000-es ZAUBER volt a motor (ahogy annak lennie kell!), és 18-as SUFIX MATRIX PRO a kanóc. Csupán a bot volt némileg finomabb lelkű: a TRIO ZANDER annyira kezemhez nőtt, hogy ezúttal is inkább ezt hoztam magammal.
 Látványos törések, csodaszép víz - a letisztult Maros folyó az erdélyi Torda alatt.
Csak két dolgot utálok igazán - mindkettő a koránkelés. De a jobb fogás reményében még ilyen hatalmas áldozatokra is képes voltam! Alig kezdett oszlani a hajnali köd, máris ott botorkáltam a Maros kavicsos partján. Pontos infóim voltak, hogy melyik kanyart kell dobni, milyen mélyen és milyen hosszan. És úgy tűnt, hogy máris a jó helyen vagyok, mégis nagyon zavaró volt, hogy alig méteres - félméteres vízben kell vezetnem a wobblert. Innen jönnének a nagy csukák?
Sliderrel indítottam, mert az egy jó műcsali. Az úszó modellek pont azt a félméteres mélységet járják, amivel itt meg kellett küzdeni. Dobtam rendületlenül, és közben azon vívódtam magamban, hogy hogyan fotózzam majd le a hatalmas csukát - fárasztás közben, vagy inkább csak utána?
Szép őszi reggel volt, deres partokkal, vízen úszó fekete levelekkel. Biztosan érdemes volt tehát kijönnöm - kezdtem máris vigasztalni magam, mert az áhított tolatós rávágásnak nyoma se volt. Pedig bő félórája szőttem a vizet, a legkirályabb langókat fésültem át maximális lelkesedéssel. Olyan itt ez a Maros, hogy bárhová dobok, szinte biztos vagyok, hogy azonnal rávágásom lesz! Egyik forgó izgalmasabb a másiknál, és mégis. Vagyis mégse.
 A törések alatti álló részeken kerestem a csukákat.
Kisebb wobblereket kerestem elő. Hátha bejönne valami domolykó, vagy akármi. Hogy legalább érezzem a halszagot, és ne vesszen ki belőlem az utolsó cseppnyi lelkesedés is!
A Salmo FANATIC nevű kétrészes műhalát kötöttem fel. Bevallom, ezt a típust sosem kedveltem igazán. Nem is tudom pontosan mi az, ami miatt eddig még nem tudta belopni magát a kis szívem mélyébe.
A mozgása okés, sőt, a veretése szerintem még túl is tesz azon, amit eddig a legismertebb kétrészesektől láttunk. Inkább a színválaszték lett kissé takarékos, vagy egyenesen fukar. A katalógusban fel van tűntetve néhány tetszetősebb szín, de a boltokban rendszerint csak a pisztrángmintás pár variációja érhető el. Hm. A tervezők ennyire tutira mennek, hogy ezt az egy mintát erőltetik? Valahol, valamikor ez a wobbler biztosan átütő - már csak meg kell találnom, hogy hol. A deltai süllőket nem izgatta fel különösebben a FANATIC, ellenben egy párkilós kisharcsa lelkendezve vetette rá magát már az első dobások alatt. Attól kezdve bármerre jártam, mindig adtam pár dobásnyi lehetőséget a FANATIC-nak, de ezidáig igen visszafogottan produkált.
Így tehát ezen a reggelen ismét felkötöttem, és dobtam vele párat. A színével továbbra sem voltam kibékülve, de ha a gyártók azt mondják, hogy ez a jó, akkor hinnem kell nekik. Nem tehetek mást.
Dobtam kettőt a sodrás mellé, majd a bokrok előtt is elhúztam, de nem volt koppintás. Aztán egyszer csak, hopp! Nem fogtam semmit. Van ilyen.
Slider vissza. Újabb dobások a bokorsor előtt, és éppen jókor! Egy pillanat alatt megvolt első csukám a Marosból! Kicsi és sovány, de az enyém!
Nah, ez volt a kezdet! Konokul elhatároztam, hogy ezentúl tényleg csak nagy csukákat fogok! Nó mór kiscsuka! A pórul járt halat kíméletesen megszabadítottam az otromba Slidertől, és visszaküldtem, hadd nőjön még. Minél hamarabb. Estig még itt vagyok.
 Első csukám. A Slider csak alig nagyobb nála...
Megnyugodtam. A víz tehát nincs kimérgezve. Visszafogtam a tempót, és a FANATIC-ot is újra visszatettem. Jöhetett a könnyed kísérletezgetés.
Mondanom sem kell, hogy a kétrészes wobbler első dobásra megfogta az előbbi csuka testvérét, és ekkor kezdtem komolyabban venni a Salmo FANATIC-ját. Valamit biztosan tudnak a tervezők! Alig egy óra múltán még egy fiatal csuka ráfordult a fanatikus izére, de egy pillanat alatt vissza is öklendezte - máig sem értem ezt a mutatványt, de mivel gyakran előfordul, hát elfogadom.
 Hosszú bottal türelmesebbnek kell lennem partközelben, de amúgy sem olyan vészes a helyzet - ez a csuka sem nagyobb.
Délután még egy csukát kivakartam a fanatikkal, és ekkor már végképp megbocsátottam neki ezt a fakó színezést. Ha ilyen, hát ilyen. Attól még lehet jó. Nem mondom, én se vagyok túl szép, de a csajok bírnak.
 Fanatikus téma: fanatikus műcsali, fanatikus hal.  Elmehet... Rendes srác vagyok én!  Sikerült Photoshoppal összerakni a távoli hegyeket, föléjük a lenyugvó napot, meg valami vizet is alább. Naplemente a Maroson.
Amikor már nagyon szorongtam amiatt, hogy a kis csukeszek szétforgácsolják a fanatikomat, át is cseréltem egy MINNOW-ra, ez méretben kisebb, színben pedig közelebb áll ahhoz, amitől az én nyálam el szokott csordulni. Biztos voltam benne, hogy azonnal kapok még egy csukát, de a következő rávágás meglepően sokáig váratott magára. Közben nyugodtan végignézhettem a "naplemente a Maroson" című, igen giccses, de amúgy látványos programot.
 A kis MINNOW zárta a sort. Itt a vége, fuss el véle!
Dobáltam a narancssárga vizet, és közben azon morfondíroztam, hogy micsoda szirupos, hiteltelen történet lenne, ha ebben a csodálatos naplementében akasztanék meg egy többkilós, kapitális csukát, vad csatát vívnék vele, majd lazán mosolyogva tartanám magasba, a vörös égbolt alatt. Még szerencse, hogy a nap utolsó csukája is egy kisebb ragadozó volt, így szerencsésen elkerülhettem ezt az ízléstelen momentumot. Ezért vált egy igazán életszagú, tökéletes történetté ez a Maros-menti horgászatom, és most nem kell szégyenkeznem egy hatalmas csuka miatt. Szerencsés horgász vagyok!
Murányi Antal
|
Teszthorgászat 
Szabó Ákos 
