Az idei esztendő pergetés szempontjából nehezen, vagy mondhatnám inkább, hogy gyengén látszott indulni. Az első alkalommal nulláztam! Ez benne van, hisz az ember ilyenkor még vakon tapogatózik, keresi a haltartó helyeket és legtöbbször csak a tavalyi emlékeire, tapasztalataira támaszkodik, melyek nem biztos, hogy az idén is megállják a helyüket.
A második alkalommal, egész napos dobálás után is csak 2 fiatal domit sikerült támadásra késztetni, pedig húztam mindenféle műcsalit: vobblert, támolygót és körforgót, mély, sekély, tiszta és akadós terepen.
 A folyó helyenként sekély és gyors folyású, máshol meg lassú és mély.  Változatos terepviszonyok, érdemes minden helyet alaposan átfésülni.  Ha támolygókkal dobálok, akkor általában E.T CLASSIC PIKE TRIO botot szerelek.  Körforgózni meg finom 0-10 vagy 10-30 gramm dobósúlyú E.T SPIN BLAD-el szeretek.  A botokra RYOBI ECUSIMA illetve E.T ECSCALIBUR orsók kerülnek.
A harmadik alkalom, hát igen az már nézett ki valahogy...
Az idő dél körül járt, hét ágra sütött a nap, a víz kristálytiszta és végre néhány rablást is sikerült felfedezni, de ütést még egyet sem kaptam, pedig reggel a munkahelyre igyekvő emberekkel indultam. Csukát szerettem volna fogni, így támolygóval kezdtem, majd a sikertelen délelőtti dobálás után körforgóra váltottam. Egy kettes méretszámmal ellátott MOSCA RASTEL körforgót akasztottam a csukabiztos előke végére.
 MOSCA RASTEL - a tavaly több csukát is sikerült becsapni vele.
A műcsalit, ahogy csak tudtam, kidobtam, majd partszélbe, az aljzatot súrlatva lassan, de határozottan vontattam... Néhány dobás után a körforgó elakadt, a bot hirtelen elnehezedett, az akadó meg életre kelt. Halat akasztottam, de mire észbe kaptam a villantó már újra üresbe forgott. A fenébe, hibáztam!
Újabb üres dobások következtek, már kezdtem elhinni, hogy ma is csak ezzel az elhibázott kapással maradok, aztán egy rövidre sikerült dobásnál a zsinór kilazult, mintha megszűnt volna a kapcsolat a bot és a műcsali között. Megtolta valami, én meg egy határozott mozdulattal pofán vágtam. Ezúttal a horog jól ült, a fárasztás rövid de, látványos volt, ahogy azt a csukáktól megszokhattuk. Néhányszor kiugrott a vízből, majd a partszélbe egy utolsó fejrázással elismerte, hogy ezúttal alul maradt.
 Nevéhez méltóan harcol.
Megvolt a tavasz első pergetve fogott csukája, melyet egy MOSCA RASTEL névvel fémjelzett körforgóval sikerült becsapni! Kicsit vékonyka volt szegény, néhány gyógyulni látszó sebhely a testén, az ívás és a fajtársaival való viaskodás megviselte testét. Sok küszt kell még nyelnie, hogy újra visszanyerje formáját, így hát fotózás után szabadjára engedtem, hadd szedjen magára még néhány dekát, aztán majd újra jöhet...
 Íme a harcos.
Elégedetten dobáltam tovább újabb csukákat keresve az akadók mögött. Sekély, partszéli vizekben kerestem őket, hisz az előző két hal is onnan rontott rá a lassan vontatott körforgóra. A víz kevesebb volt, mint egy méter, helyenként tisztán kirajzolódtak a fenéken heverő akadók formái melyekbe időnként a körforgót is sikerült belehúzni...
A halat nem láttam, de a bot görbült, újabb útonálló vetette rá magát a fényesen csillogó műcsalira. Megint csuka volt a neve, kisebb, mint az előző, de elég nagy ahhoz, hogy felgyorsuljon a pergetésre és az ehhez hasonló érzésekre kiéhezett szívem.
Ő is gyorsan fáradt, valahogy nem úgy bírják mint ősszel, de ez érthető is, hisz a kemény tél, meg az ívás... Gyorsan fotóztam, hogy kimerült testét baj ne érje, aztán társához hasonlóan, ment ő is vissza éltető elemébe.
 Szinte egyet sem mozdult, türelmesen végigülte a fotózást.  A horog a szájszélbe akadt.  Szabad vagy...
Az időm már fogytán volt, így ezzel a csukával pontot is tettem a nap végére, mely végre hozott annyi élményt, hogy legyen otthon, miről meséljek és, másnap újra néhány órára visszatérjek. De az már egy másik történet.
Nagy Levente
|
Teszthorgászat 
Misi 
