Eső, eső, és még több eső, ez jellemezte az időjárást. Nem tudtam vízpartra menni, nem volt kedvem áztatni magam az égi áldással. Sajnos hosszú napok elteltével sem mutatta barátságosabb arcát az időjárás. Sok lehetőség nem kínálkozott, ha horgászni akartam, akkor vállalnom kellett a kellemetlen, nyálkás időt és a sárban való csúszkálást. Elszántam magam, hogy bevállalom az éjszakázást még a komor időben is, csak végre harcsát láthassak.
Sokan kifejezetten szeretik a borongós, esős időt a harcsa horgászatára, én valahogy jobban szeretem a meleg nappalokat követő éjszakákat. Kellemesebben telik a horgászat és halat is mindig fogok. Természetesen, ha árad a víz, akkor nem tud olyan zord idő lenni, hogy ne menjek ki horgászni, de ezúttal áradásról nem lehetett beszélni. A csapadék mennyiség arra volt elegendő, hogy dagonyázáshoz kellő mennyiségű sár legyen. A csalihalfogással eltelt az idő, este 9 körül érkeztünk a tópartra Szilárd barátommal. Hideg, szemerkélő eső és szél fogadott. A tógazda csodálkozott elszántságunkon, de ahogy egy barátom megjegyezte: -Nincs rossz idő, csak kedvetlen turista!
 A legfontosabb: erős, nagyméretű horgok.  Ezt az orsót már nem kell bemutatni, dobjára PENN fonott zsinór van csévélve.
Gyorsan kipakoltunk, előkészítettünk minden szükséges felszerelést, és igyekeztem minél hamarabb beélesíteni a cájgokat. Szeretem még napvilág a helyén tudni a kishallal csalizott kampókat, hogy minél pontosabban a kívánt területen locsogjon egész éjjel. Mivel közel az akadókhoz horgászom, ezért akár fél méteren is múlhat a dolog. Amennyiben ezekhez túlságosan közel kínálom fel a csalit, akkor nem tudom kicibálni időben a megakasztott halat, ha meg messzebb van, akkor elég gyakran figyelmen kívül hagyja az izgő-mozgó csalihalat. Elég kényesen odafigyelek erre, minden lehetőséget felvázolok magamban és még így is ér néha meglepetés.
Felszíni bójás módszert alkalmaztam, jó tenyérnyi kárászokkal a horgon. Mivel ezt a végszereléket dobni nem igen lehet, ezért behordtam a cuccot. Tekintettel arra, hogy az idő sürgetett, nem pepecseltem a saját csónakom összeszerelésével, egy kölcsönkért csónakkal igyekeztem a helyükre juttatni a cájgokat. Meg is bántam! Az instabil ladikból pillanatok alatt a vízben találtam magam, ruhástól, telefonostól. A ladikra már nem volt többé szükségem, úszva vittem be a bójákat. A második éjszakára természetesen már előkészítettem a gumicsónakomat.
Folyamatosan csepergett az eső, köd telepedett a völgyre. A szokásos esti sötétnél is sötétebb éjszaka köszöntött reánk. Az esti fürdőzés után jól esett száraz ruhába bújni, magamra öltöttem a gázló ruhámat is, habár elsősorban legyezni használom, de ebben a szomorú nyálkás időben jól jött, megóvott az átázástól.
 Szilárd a gilisztacsokrot erőlteti, és nem eredménytelenül.  Puhatestűekhez elég egy horog is.  Kishallal én horogkombinációt használok.
Éjfél előtt felharsantak ez első rablások, a süllők riogatták a kishalakat, a bajszik még egyelőre kussoltak. Rendesen benne jártunk az éjszakában, mikor az első harcsarablások elhangzottak. Amennyire tudtam betájoltam őket a sötétben, de nem abban a zónában csattantak, ahová a horgok voltak telepítve, jóval távolabbról szóltak. Nem keseregtem, tudtam, hogy előbb-utóbb az én horgaimat is meglátogatja valaki, a kishalaim fürgék, és a kiválasztott akadósor is vonzza a bajszosokat.
Barátom is türelmesen kuporgott a hatalmas gilisztacsokorral csalizott botjai mögött. Ő legszívesebben fenék közelében, puhatestű csalikkal keresi a márványos testű ragadozókat, korábban ez a technika hozott neki sikereket. Én már sok módszert végig próbáltam, és ha nem pergetek, akkor kishallal horgászom legszívesebben, a nagyobbak mindig erre csábulnak el.
 Az első bajszosom.  Ő már valamivel nagyobb.
Éjjel 2 óra is elmúlt, de nem volt jelentkező egyelőre, az eső nem akart szűnni, egyre zavaróbb volt az arcomba csapódó permet. Már-már azon töprengtem, hogy a sátorba bújok, akár Szilárd, ő hamarabb megunta. Valami mégis arra késztetett, hogy ne adjam még fel. A következő pillanatban, mintegy villámcsapásként jött a kapás. Erőteljesen odavágtam, a kapásból nem tudtam következtetni a támadó méretére, ezért jobbnak láttam minél keményebben behúzni. Pár perc alatt a lábam előtt tekergett az első hari. Állon ragadtam, kissé hamar, mert lehámozta az ujjaim begyét, de ha már megvolt nem engedtem. Mire barátom kikecmergett a sátor elé én már a parton álltam a hallal.
Lassan hajnalodott, pirkadt az ég alja, ekkor rabolt rá a következő útonálló a fürge kárászra. Nagyobb volt, mint előző társa, és a színe is merőben különbözött. A foltok nem voltak annyira kihangsúlyozottak rajta. Combig begázoltam a vízbe és a nádfal előtt ragadtam állon. Kissé tekergőzött még, de erősen tartottam. Ő volt az utolsó, egy óra múlva már teljesen világos volt. Az eső elállt és a napsugarak utat törtek maguknak a felhők közt.
 Párban jobban mutatnak.  Természetesen...  ...elmehet.  Ő is...  ...tovább élhet.  Az újabb éjszaka, újabb reményekkel kecsegtet.
A második éjszaka kellemesebb volt az időjárás, de lényegesen világosabb is volt. Egész éjjel kitartottam, de egyetlen kapás sem borzolta az idegeimet. Rablást is alig egy-két darabot lehetett hallani, csend honolt, csak a madarak vitatkoztak a nádban a szálláshely felett. Eseménytelenül teltek el az éjjeli órák, és a hajnal sem hozott változást, de ennek ellenére az első nap történései kielégítették vágyaimat. Kellemes emlékekkel térhettem haza.
Gotthárd Ferenc Alpár
|
Rablóhalazás 
Fazakas Attila 
