Ősz van, a pergető időszak csúcsa. Esélyeink ilyenkor megnőnek, mivel
most még aktívabban táplálkoznak ragadozóink, igyekezve minél több
kishalat zsákmányolni, hogy megszedjék magukat a téli hideg napokra.
Ilyenkor a víz hemzseg az apró táplálékhalaktól, de a víz lehűlésével
visszahúzódnak a mélybe, és olyankor nehezebb a balinok, domolykók,
süllők nyomára akadni.
Az idei nyár nem a korlátlan lehetőségekről szólt, legalábbis ami a pergetést, a műcsalis horgászatot illeti.
Nagyon meg kellet gondolnia az embernek, hogy hová megy horgászni.
Szinte egész nyáron, néhány nap kivételével a vizek nagy része
alkalmatlan volt a pergetésre.
Persze az igazi pergető szezonnak csak most kellene kezdődnie... de akkor is rosszból ez már sok!
Az elmúlt néhány esztendőben, ha pisztránghorgászatról esett szó, egyre
több negatív, lehangoló véleményt halottam pisztrángos vizeink
állapotáról.
Ez nem véletlen, hisz természetes vizeink egyre nagyobb
megpróbáltatásnak vannak kitéve. Szennyezés, erdőkitermelések,
orvhalászat… ezek mind olyan problémák, melyek megnehezítik vízben élő
barátaink életét.
A horgászat a szórakozást - kikapcsolódást hivatott szolgálni, de
hajlamos vagyok ezt elfelejteni, és néha olyan helyzetekbe sodródom,
amit csak összeszorított fogakkal és kényszermosollyal lehet kellemes
időtöltésnek nevezni.
Valami mégis hajt, és arra késztet, hogy minden szabadidőmet a vízen
töltsem. Ismerőseim, családom számtalanszor megjegyzik, hogy nem vagyok
egészen normális. Ezt általában nem vagyok hajlandó nekik beismerni, de
tudom, hogy kell egy bizonyos szintű „őrültség” ahhoz, amit művelek.
Lakhelyemtől közel száz kilométerre van egy horgásztó, ahova mindig
szívesen járunk pergetni, ahol mindig történik valami izgalmas, mely
újra és újra vízpartra mozdít bennünket...
Jó hely arra, hogy új „holmikat” próbáljunk ki, vagy megmentsük azok
becsületét, melyekről azt tartottuk, hogy nem tudnak halat fogni.
Különös hangulata volt az elmúlt hétvégi horgászatnak! Különös, hisz a
halakat nem hagyományos módon partról vagy csónakból próbáltuk
becserkészni, hanem vízbe gázolva a sekély vizet, partszéli nádasokat
vallattuk.
Nagy izgalommal vártam az aznapi horgászatot, hisz egy új pergetőbotot
is készültem kipróbálni, mely már az első ránézésre felkeltette
érdeklődésemet. Egy 2,40 méter hosszú 25-50 gramm dobósúlyú E.T
EXCALIBUR névre keresztelt horgászbot várt próbatételre, mely a
precízen kialakított minden apró részletének és osztott nyéltagjának
köszönhetően egyedülálló helyet foglalt el az ENERGOFISH palettáján.
Itt van az ősz, itt van újra, a csukák gyomrát a sav marja...biztos nem
örülne Petőfi ha látná, hogy így beleköltöttem a versébe, pedig múlt
pénteken bizony ezen meggondolásból indultunk el Krisztiánnal csukázni.
Napos idő és tiszta víz fogadott minket. Utóbbinak lehetett örülni, sőt
kellett is, a napos időnek azonban kevésbé.
A tó első felében kezdtem dobálni a kárász-utánzatú felszíni
wobblerrel, körforgóval, gumihallal, de nem akart odavágni a csuka,
annak ellenére, hogy hajtotta a kisvízbe kirajzott bodorkákat. Kissé
lelankadtam a kezdeti csalódástól, hiszen egy egész órát dobáltam egy
relatíve kis részen, ahol biztos, hogy több csuka ólálkodik.
Egy szombat este az interneten, egy lengyel műcsaligyártó cég, a Salmo
honlapját böngésztem. Kerestem a 2009-es esztendő újdonságait, új
modelljeit, színeit. Különösen érdekeltek a kisméretű wobblerek, mint
amilyenek a Salmo Hornett-ek és az aprócska Tiny-k.
Közben az asztalra
kipakoltam a műcsalis dobozom bentlakóit és nézegettem melyik színből
van, miből nincs, és mit szeretnék a közeljövőben beszerezni.
Már egy ideje készülök, hogy pár sorban, és több fotóval is elmeséljem
a szentpáli csukákkal töltött két nap eseményeit, de valahogy nem
sikerült a dolog végére jutnom. Ami késik, múlik - vagy hogy is van ez?
A lényeg, hogy végre sikerült leülnöm és kalap alá hozni a dolgot.
A két alkalomra, mintegy másfél hét különbséggel került sor. Ami
viszont mindkétszer ugyanaz volt, hogy Nagy Levente és Becási Attila
mellé társultam be a csukavadászatba. Már pirkadatkor a tóparton
tébláboltunk, vártuk, hogy a csukák is felébredjenek.
Hányszor, de hányszor előfordult már pergetés közben, hogy a hosszan
kidobott támolygóra, akkor fordult rá a csuka, mikor azt éppen
készültünk kiemelni a vízből, hogy újradobjuk.
Vagy hányszor eredményes, ha éppen beejtjük az orrunk elé és hagyjuk
süllyedni, majd mikor lazul a zsinór jelezve, hogy műcsalink aljzatot
ért, egy hirtelen csuklómozdulattal életre keltjük és ismételve a
mozdulatokat táncoltatjuk.
Pergető horgászat 
