Pontyozásra vetemedtem. Pergetés közben gyönyörű potykákat láttam ugrani, és mikor már a harmadik átpergetett nap után harminc centinél nagyobb csukát csak fotón láttam, úgy döntöttem, hogy rápróbálok kicsit az ugrándozó pikkelyesekre. A bajszik hajkurászásában csatlakozott hozzám Szilárd barátom, ő is feni egy ideje a horgait rájuk.
 Az első slukk levegő.
Mindketten matchbotos horgászatra készültünk. Csupán a felszerelésünk különbözött némileg. Mindketten az általunk választott pályához legmegfelelőbbnek gondolt szereléket állítottuk össze. Barátom a parttól nem messze húzódó meder egyenetlenséget célozta meg, viszonylag nyílt terepen készült horgászni, akadó nem volt a közelben. Ennek megfelelően egy „könnyebb" 5-15 grammos 4,20 méteres Silver Match pálcával készült suhogtatni, rajta egy harmincas Ryobi Ecusimával. A dobra főzsinórnak 0,16-os damil volt csévélve, ami 0,14-es horogelőkével pont a célnak megfelelő volt.
 A merítés már simán ment.
Ehhez képest én igazi nehéztüzérséget állítottam össze, 5-30 grammos, 4,20-as Strong Carp Match. Hát igen, a neve is elárul mindent, amit érdemes tudni a botról. Orsóból egy harmincas Applause-t vettem igénybe, dobjára húszas mono került, erre kötöttem fel a horgot direktbe, lespóroltam az előkét. Az orsó igazából pergető túráimon a hű társam, de ebben a helyzetben is teljesen megfelelt. Nem volt szükségem a match orsókra jellemző nagyobb áttételre a gyorsasághoz, nem siettem sehova.
- És hogy miért ez a kemény szerkó?
– A bedőlt fák közt ugrándozó pontyokat szerettem volna mórestre tanítani.
 A horog jól akadt, nem mehetett sehova.
Etetésnek kevés szemes takarmányt lőttem, meg néhány gombóc pontyos hamit, amit Szilárd vedréből nyúltam le, természetesen az engedélyével. Nem kényeztettem el a halakat, egyék azt, ami a horgomon van és kész.
Bár az első néhány kapás nekem jutott, Fortuna nem fogadott igazán a kegyeibe, ezért az első halat barátom mutatta be a merítőnek. Óvatos kapással jelentkezett a bajszi, majd rohangált kicsit és végül belefeküdt a merítőbe. Nem volt ellenfél a szerelék számára, gyorsan lejátszott meccs volt.
 Barátom tízkilós, ...izé, szűk kettes pontyával.
 Így már jobban mutat.
Míg a fotózással voltunk elfoglalva, sunyi módon egy ponty behörpölte a csalimat. Mire ráeszméltem, hogy kapás van, már késő volt, halam átúszott néhány ágon, és a damillal fűrészeltünk. Természetesen szakítás lett a vége, szerencsétlen halat felöltöztettem a horoggal. A következő kapásnál már résen voltam, és időben állítottam meg a fa alá induló úszómat. Az eredmény egy tenyérnyi pontyocska volt. A következő hal sem volt nagyobb, rátévedt az óvoda az etetésre.
 Van még mit nőnie.
Az egy szem kukorica helyett két szemet tűztem fel, így már nem bírták a kis mohók behörpinteni a horgot, hamarosan odébb is ált a raj. Néhány szemet ráetettem, hogy az ifjoncok által felzabált mennyiséget pótoljam, ha megérkeznek a nagyszülők, akkor ne legyen üres az asztal.
 Közvetlenül az akadó előtt figyel az úszóm.
Közben barátomnak odalett a horga egy bevágást követően, néha a csukák is befalják a csonticsokrot és megtréfálják az embert.
Pár perccel később nekem ment egy halam ismét az ágak közé, túl erős volt ahhoz, hogy meg tudjam tartani a húszas madzaggal és szépen besétált az akadóba. Elhatároztam, hogy csontra húzom az orsóm fékjét, és az elkövetkezőkben hajtókarból fárasztok majd. Az elgondolás szép volt, de a hal másképp gondolta. Olyan erővel indult meg, hogy elpattant a zsinórom.
- Igazán jöhetne egy olyan példány, ami nem most jött az edzőteremből – morgolódtam félhangosan.
A következő kapásnál félve nyúltam a bot után, de ezúttal könnyedén elfordítottam ellenfelemet a meredező ágak elől. Futott néhány tiszteletkört, majd megadóan csusszant a merítő fölé. Még köszönő viszonyban sem volt előző társai erejéhez, méretéhez.
 Épp, hogy akadt a horog.  Nyugodtan viseli a fotózást.  Vajon mi járhat a fejében?  Ha nagyobb lenne, azt sem bánnám.
A siker után rögtön kudarc következett. Rövid fárasztás után kiakadt a horog és én ismét kimondhatatlanul pechesnek éreztem magam. Barátomnak is meglépett fárasztás közben két hala, mire végül sikerült szákba terelni egyet.
Az igazat megvallva ez volt a nap utolsó hala, a sorozatos kudarc elvette mindkettőnk kedvét a folytatástól. Talán egy más alkalommal, némileg több szerencsével, majd „revánsot" veszünk.
 A sok iszapturkálástól megbarnult a száj környéke.  A pikkelyeket rendesen lespórolták róla.  Menj haza, mi is azt tesszük.
Gotthárd Ferenc Alpár
|
Rablóhalazás 
Kalman Hunor 
