Végre a hideg időn úrrá lett a tavaszi enyhülés, és viszonylag rövid idő alatt elolvadt a jég a tavakról is. Amint az utolsó jégdarab is elolvadt, én máris a parton voltam, hogy megtornáztassam a kényszerű téli pihenő alatt berozsdásodott dobóizmaimat.
Az első horgászkirándulás pergetéssel kezdődött, amint az már lenni szokott nálam ez évek során, de ezúttal a ragadozók nem díjazták törekvéseimet. Ellenben a pontyok aznap étvágyuknál voltak. Találkoztam a vízparton két horgászismerősömmel, Istvánnal és Ottóval, ők a pontyokat keresték, és rájuk is találtak. Nagyon belenyúltak aznap a tutiba, valósággal betegre fogták magukat, harminc darab pontyig számoltam, aztán még csak egyszerűen élveztem a látványt, ahogy fárasztották, hol egyszerre, hol meg felváltva a halakat.
Néhány ponty megfogása nekem is osztályrészül jutott, köszönet érte a két horgásznak, akik néhány percre átadták az úszós pecáikat, ami elegendő is volt ahhoz, hogy másnap én is matchbottal a kezemben a potykák után eredjek.
Másnap reggel, Tónival és Leventével eredtünk a pontyok nyomába. A helyszín ugyanaz volt, mint egy nappal korábban, csak az idő változott nagyban. Az előző napi verőfényes időjárás helyett, szeles borongós idő fogadott minket a tóparton. Mivel már elszántuk magunkat a horgászatra, nem igazán szegte kedvünket a hidegfront. Egy-egy úszós botot vittünk csak, ezzel akartuk ellátni a pontyok "baját". Gyors szerelés után, kukorica+csonti szendvics került a horogra és máris a vízben billegtek a wagglerek. Már csak az etetőanyag bekeverése volt hátra és indulhatott a banzáj. Nem volt nehéz dolgunk, ugyanis az előző nap már bizonyított kaját állítottuk össze: két kiló pontyos etető, fél liter csonti, egy doboz kukorica és majd egy flakon eperaroma tette teljessé az adagot. A tavaszi, még hideg vizekben szeretek erősen aromás etetőket használni.
 Az eredményes horgászat nélkülözhetetlen pillérei.
A keverést követően repültek is az első gombócok az úszó köré, már csak a pontyok hiányoztak, és sajnos még vagy két óráig nem is jelentkeztek. Amint az óra mutatója egyre közeledett a dél felé, úgy elevenedett meg a víz is. Pontyugrásokra lettünk figyelmesek, kezdett alakulni a dolog, már legalább a halak mutatták magukat. Aggodalomra nem volt okunk, ugyanis az előző nap is a déli órákban volt a pontydömping. Igaz napsütéses idő volt akkor, de mi a borús idő ellenére rendületlenül kitartottunk. Kitartásunkat siker koronázta, hamarosan megjöttek az első pontykapások is, minek nyomán Tóni barátom fáraszthatta a tavasz első halát. Alig tíz perc múlva már én is hódolhattam a fárasztás örömeinek.
Az időjárás továbbra sem fogadott minket a kegyeibe, hol esett az eső, hol ki-kisütött pár percre a nap. Ennek függvényében változott az öltözékünk is, hol esőkabátban, hol meg egy szál polár felsőben horgásztunk. -Hiába, a tavaszi idő már csak ilyen szeszélyes!
Nem is szaporítom tovább a szót, a fotók meséljenek helyettem.
 Az első bevágás.
 Virgonc potyka védekezik a horgomon.
 Közben Tóni sem tétlenkedik, ő is húzza kifele a pikkelyest.
 Egy újabb ponty közeledik a végzete felé.
 Ez már a mienk.
 Tóni egy kisebb ponttyal.
 Az utolsó morzsáig elfogyott az etető.
 Az erősödő szélben, egyre nehezebb volt az úszó köré juttatni a gombócokat.
 A halak mérete nem haladta meg a két kilót, de mi nekik is örültünk.
 Így fest egy tavaszi ponty, kicsit fakó, kicsit álmos még.
Az önfeledt horgászatnak egy hírtelen jött tavaszi vihar vetett véget, de nem volt okunk panaszra, jó néhány pontyot sikerült kapásra bírnunk a nap folyamán. Igaz az előző napi, István-Ottó páros teljesítményét nem tudtuk felülmúlni, a rossz idő ellenünk dolgozott. Egyedül Levi barátunk panaszkodhatott, őt valamiért messze elkerülték a halak aznap.
Végezetül csak annyit szeretnék, hogy végre itt a várva-várt tavasz, melegednek a vizek, mozdulnak a halak, tehát kedves horgásztársak -irány a vízpart, pecára fel!
Gotthárd Ferenc Alpár
|