A pontyfélék családjának egyik közkedvelt ragadozója a balin (Aspius aspius). Sokan ragadozó őnként, vagy őnhalként ismerik. Ezüstös színe, apró pikkelyei, karcsú izmos teste semmivel nem téveszthető össze. Alsó állkapcsa kampós, csúcsa kissé lefele hajlik és bár ragadozó, pontyféle lévén nincsenek fogak a szájában.
Nagy növésű hal, a szerencsésebb példányok elérhetik a 10 (vagy annál is nagyobb) kg-ot is. Romániában őshonos európai fajként van jelen, elterjedési területe a Rajnától az Urál hegységig tart.
A nagyobb folyóvizek lakójaként tartják számon, ahol a márnazónától egészen a torkolatig megtalálható. Viszont kiváló alkalmazkodóképességét mutatja azonban, hogy megél a nagyobb tavakban, a holtágakban, sőt még a félsós tengeröblökben is. A kis folyóknak inkább csak az alsó, sügérzónájában él de a felsőbb szakaszokra is felmerészkedik.
Magányosan vagy néhány fős csapatokban keresi táplálékát, amely ivadék korában planktonszervezetekből, apró gerinctelen állatokból áll, majd áttér a halfogyasztásra de a békákat, apró emlősöket és vízimadár fiókákat sem veti meg. Nyíltvízi ragadozó lévén legfontosabb zsákmánya az ugyanott csapatosan élő küsz. Tiszta vízben megfigyelhető, amikor a balin rabol. Olyankor a küszraj szétbomlik és ahányan vannak, annyi irányba menekülnek.
Ívása március közepétől május elejéig tart. Ikráit a kemény, rendszerint sóderes aljzatra rakja, de megfelel számára a parti fák sűrű gyökérzete is. Az ikraszemek kb. 1,5 mm átmérőjűek, számuk 30 és 400 ezer között változik. Ivarérettségét 3-4 éves korban éri el.
A balin természetvédelmi értéke európai szintű, melyhez Románia is igyekszik felzárkózni, igaz egyelőre a védelmi intézkedések bölcsőjében élünk. Szerepel a Berni egyezmény (Bern Convention) III. mellékletében, mely Európa vadon élő növényeinek és állatainak, valamint azok természetes élőhelyeinek összehangolt védelmét bíztosítja. Ehhez az egyezményhez Románia az 1993-ban csatlakozott (Legea 13/1993), így azóta itt is érvényes.
Ezen kívül a fenntartható fejlődés megvalósítása érdekében kiemelt jelentőséggel bír a balin az Élőhelyvédelmi Irányelv (Directiva Consiluilui Europei 92/43 EEC) II. mellékletében, ahova azok a fajok kerültek, melyek védelmére területek kijelőlése és kezelése szükséges. Ez a Natura 2000-es európai természetvédelmi területek hálózata keretén belül történik, amelyet a 2007-ben kiállított 57-es sürgösségi rendelet (Ord. de Urg. 57/2007) nyomatékosít. Itt valójában arról van szó, hogy több veszélyeztetett állat és növényfajt figyelembe véve, illetve egyes vízi és szárazföldi élőhelyeket megvizsgálva kijelölnek egy nagyobb területet, melyet a Natura 2000-es hálózat részének ajánlanak. Ha ezt elfogadják, a területre egy szervezetet jelölnek ki kezelőnek. Ha most csak halakról beszélünk, akkor fontos megemlíteni, hogyha egy nagyobb területen egy bizonyos halfaj védettként van nyílvánítva, az nem azt jelenti, hogy a terület kezelői betiltják a horgászatot. Egyszerüen csak annyit jelent, hogy az adott faj horgászatát oly mértékben ellenőrzik és a törvényes eljárásokat úgy iktatják be, hogy „holnapra” is maradjon hal. Elsősorban a vizet és a halakat veszélyeztető szennyező forrásokat szüntetik meg, a környéken a mezőgazdasági, erdészeti és urbanisztikai munkálatok oly mértékben szabályozzák, hogy azok semmit se veszítsenek hatékonyságukból viszont az élővilággal harmoniában, arra semmiféle fenyegető veszélyt nem jelentve folytatódjanak.
Az alapvető elképzelése ennek a fajta természetvédelmi intézkedésnek az, hogy a még természetközeli élőhelyeket megőrizzük és ezáltal azokat a fajokat is, amelyek ott élnek.
Azon halakról, melyek fogását országos szinten tiltják, illetve szabályozzák a 2009-ben kiállított 84-es számú Rendeletben olvashatunk (Ordin nr. 84/2009).
Végül újra meg kell említenem a Csíki-medencét, ahol én őshonos vagyok. Sajnos a kommunális nyomás, a folyamatos szennyezések és az élőhelyrombolás következtében rejtelmes módon teljesen hiányzik a balin. Mellette más értékes sporthalak is, mint például a pénzes pér. Ezzel szemben az alig néhány kilóméterre lévő gyergyói medencéről ez nem mondható el. A Marosban jelen van mindkét faj. Ezuttal is gratulálok mindenkinek aki hozzásegített a vízfolyás az egészséges életéhez illetve ennek fenntartható fejlődéséhez. Igazán példamutató. A nagyobb balinállomány kialakítása hasznos lenne vizeinkben, hisz nagyon jó sporthal és fontos része a vízi életnek. Vannak halszaporító és ivadéknevelő gazdaságok, (nálunkfele ez még nem jellemző) melyek arra törekednek, hogy a balin eljusson olyan horgászvizekbe, ahol eddig nékülözték ezen értékes ragadozókat. De amíg ez bekövetkezik nálunk is addig az a feladatunk, hogy megvédjük azt ami most rendelkezésünkre áll.
Ajánlott olvasmány:
Bănărescu, P. (1964). Pisces-Osteichthyes. Fauna R.P.R., vol. XIII. Editura Academiei R.P.R. Bucureşti.
Deckert, K. (1974). Urania Állatvilág – Halak, kétéltűek, hüllők. Gondolat Kiadó. p: 495
Gyurkó, I. (1972). Édesvízi halaink. “CERES” Könyvkiadó, Bukarest. p: 189
Harka, Á. és Sallai, Z. (2004). Magyarország halfaunája, Nimfea T. E. Kiadó, Szarvas. p: 269
Hermann, O. (1887). A magyar halászat könyve I-II kötet. Homonnai és Társa Kiadó, 2008-as kiadás, p: 874
Pintér, K. (2002). Magyarország halai. Akadémiai Kiadó, Budapest. p: 222
Imecs István
Fotók: Nagy Levente
|
Bekk Zoltán 
