Az Olt Románia egyik leghosszabb és legfontosabb folyója. A Gyergyói-havasokban ered, a Magas-bükk (1416 m) nyugati oldalából.
Lassan, a mellékpatakok összegyűjtésével folyóvá növi magát és 7 megyén keresztül folyva, 615 km kanyargás után a Dunába ömlik. Igaz, napjainkban alig nevezhető folyónak, hisz folyása számtalan gáttal, duzzasztóval van felszabdalva.
Az első megye, amelyen átfolyik Hargita megye, melyet jogosan nevezhetünk szülőföldjének. Itt a csermelyből egészen a megye határáig, 10-15 m széles folyóvá növi ki magát. Nézzük hát meg, hogyan bánunk ezzel a folyóval útjának első 86 km-én és ő hogyan viszonozza ezt a bánásmódot.
Először Felcsík területén kövessük végig a folyót (itt még csak pataknak nevezhetjük) egészen Csíkszeredáig.
Balánbánya fölött az Olt kis patak, fenyvesekkel körülvéve. Vize tiszta és folyása kanyargós. Ideális legyezésre és pergetésre is. Ha a víz alatti életet vizsgáljuk meg, hát elég szegényes lett napjainkra, elvétve 1-2 pisztráng, botos kölönték, fürge csellék és tenyészdéből szabadult pataki szajblingok.
Ennek a mesébe illő tájnak hamar véget vet a baláni gát és maga a város, mely a nemrégiben bezárt bányája nyomait hordozza. Sajnos nemcsak a város, hanem az Olt is viseli ezeket a nyomokat. Bár a bánya be van zárva, de a vízbe nem akar az élet visszakerülni. És nemcsak hal, mas élő szervezet se marad meg benne, vize sárga és büdös, az aljzat iszapos és mértéktelen mennyiségű szemetet tárol.
El kell távolodjunk Balánbányától egészen Csíszentdomokosig, hogy halakkal és tisztuló vízzel találkozzunk. Itt már találkozunk sujtásos küsz rajokkal, botos kölöntékkel, fürge csellével, ritkán sebes pisztránggal és elvétve menyhallal.
A legnagyobb szennyező forrása az Oltnak a kommunális hulladék, amit az emberek beledobnak a vízbe. Furcsamód az emberek mentalitása nem tűnik úgy, hogy változna, alakulna az idő előrehaladtával. Az éves adók egy részeként kötelező mindenki számára kifizetni a szemétadót is. Ebben benne van a minden héten elszállított szemét és a minden házhoz kapott szeméttároló is. Ennek ellenére az emberek nap-mint-nap a patakokba, folyóba öntik, dobják szemetüket. Nem is azzal a néhány palackkal van baj, ami a víz tetején elúszik majd valahol partot ér. Ezek csak esztétikailak szennyezik a vizet. A baj a palackok tartalmával van, a háztatrási szennyvízzel, a mosogatószerekkel, mezőgazdasági szenyvízzel és sorolhatnám. Ezek nem látszanak, csak a nyomát érezzük. Az Oltnak már nincs meg az eredeti alakja, szabályozva van szinte mindenhol. Nincs öngyógyító képessége a folyásának. És ezt még megtetőzi az emberek azon furcsa mentalitása, miszerint ha vízbe dobja szemetét, azt a víz elviszi és neki többet nem lesz baja vele. Márpedig jó belegondolni, hogy azok a halak, amelyek ellenállnak ennek a nyomásnak, szennyezésnek, felgyűjtik szervezetükben a toxikus anyagokat. Végső soron visszakerül minden az emberbe és az ördögi kör bezárul, az ember saját magát szennyezi. Ennek persze sokféle módja és ágazata van, előbb utóbb rájön mindenki, hogy oktalan szennyezése saját egészségét fogja károsítani.
Néhány képpel szeretném bemutatni az Olt medrének állapotát a felcsíki falvak környékén. Ezek nem gondosan összevállogatott képek, nem negatív reklám, hanem a valóság, melynek nem szabad hátat fordítani. Kész csoda, hogy itt még elvétve megélnek halak is. A téli időszakon kívül bármikor elmehet bárki és találkozhat ezzel a látvánnyal.
Ahogy haladunk lefele a folyás irányában, megjelennek a fenékjáró küllők, kövi csík, vágó csík, küszrajok, kisebb fejes domolykók, pisztrángok. Azért viszont, hogy halat tudjunk fogni az Oltnak olyan szakaszait kell keresnünk, amely távolabb kanyarog a településektől. Ebből viszont kevés van, hisz szinte minden falun átfolyik az Olt és kevés szakasza nem érintett. De ha jól megkeressük, akkor találunk még olyan szakaszt is, ahol lehet legyezni, pergetni és pisztrángok, fejes domolykók és néha tenyészdékből szabadult szivárványosok is felbukkannak.
Ahogy a hegyekből lezúduló patakokat ősszegyűjti, kisebb folyó méretét veszi fel az Olt, amint eléri Csíkszeredát. Itt egy újabb megmérettetéssel találkozik, amely talán a legmélyebb nyomot hagyta az Alcsíki folyására, de ezt a következő rész fogja tárgyalni.
A fotók egy részét köszönöm Zsók Hunor-Tamásnak
Imecs István
|
Horgászvizeink 
Nagy Levente 
