A Maros partjának szebbé tételén dolgozik a nemrég alakult Martonka nevet viselő gyergyószentmiklósi horgászegyesület. A lelkes pecások fedett asztalokat és padokat helyeznek el a vízparton, takarítást terveznek, a későbbiekben pedig horgászversenyt szeretnének szervezni és halat is telepítenek.
Készülőben az első pad...
Gyergyószentmiklóson több, mint ötszáz horgász van, ezidáig egyetlen horgászegyesület tömörítette mindazokat, akik engedélyt váltottak. Májusban azonban új egyesület alakult, öt lelkes horgász úgy döntött tenni szeretnének a horgászokért és a horgászvizek minőségének javításáért. Jelenleg már több mint száz tagot számlál a Martonka – mondta el Benedek Oszkár, az egyesület alelnöke. Azok a horgászok, akik csatlakozni szeretnének, 55 lejt kell fizessenek, ami tartalmazza a 30 lejes állami engedély árát valamint a tagsági díjat, gyerekek és nyugdíjasok engedményt kapnak. Az egyesület amellett, hogy hivatalosan engedélyeket bocsáthat ki, 5 tagja ellenőrzési joggal is rendelkezik. Az országos horgászati ügynökség által kiadott igazolványt kaptak, hogy önkéntesen próbáljanak segíteni az orvhalászat visszaszorításában. A horgászoknak nagy terveik vannak a jövőre nézve: jövő hónapban horgászversenyt szerveznek, vízparti takarítást is terveznek, ősszel pedig szeretnének újratelepíteni a Marosba egy eltűnőben levő halfajt.
Ezután már csak vigyázni kell rá...
- Szeretnénk újratelepíteni a márnát, mely szép számban élt itt a Marosban, de eltűnt, a víz szennyezettsége miatt, de főként az orvhalászat következtében – közölte az alelnök. Jelenleg is nagy munkában van a csapat: fedett asztalokat és padokat helyeznek el népszerű horgászhelyeken. A hétvégén már el is készült egy ilyen faépítmény, mely a Maros alfalvi szakaszán, Görgény hídjánál kapott helyet. Az egyesület vezetői hangsúlyozzák, azt szeretnék, ha a horgászok vigyáznának a kis padokra, nem rongálnák azokat és környezetükre is jobban figyelnének, hogy ne hagyjanak maguk után a természetre káros szemetet.
Várják azon személyek jelentkezését, akik bármilyen módon segíteni szeretnék tevékenységüket, a tisztább vizekért, szebb környezetért és jobb horgászhelyekért.
Elérhetőség:
Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.
Tel: 0741914736, 0740189320
Lázár Hajnal
Hozzászólások (8)
2009. július 14. 18:04
1.
Vargyas Kalman (Regisztrált tag) írta:
majdnem infarktust kaptam oromomben mikor ezt a cikket meglattam:))) vegre mostohan kezelt Marosunk is kap egy eselyt.tiszta szivbol gratulalok azoknak az embereknek akik ezt a folyamatot elinditottak.
2009. július 14. 19:38
2.
Nagy Levente (Regisztrált tag) írta:
Köszönjük. Reméljük a jövőben még lessz hasonló akció és sok más. Egy kis ambícióval,egy kis pénzel és becsülettel sok mindent ellehet érni. Ehhez szükség van a horgászok segítségére is!!!
2009. július 15. 09:35
3.
Benczédi Sándor (Regisztrált tag) írta:
Ezen az oldalon is sokáig téma volt h nem jó a mostani helyzet.S főleg azért nem mert nálunk horgász-vadász egyesület van.Örömmel olvastam az újonnan alakult egyesület céljait és elképzeléseit.Csak gratulálni tudok azoknak a személyeknek akik bele mertek fogni ebbe időt és pénzt nem sajnálva. :-)
2009. július 19. 08:49
4.
nemes janos (Regisztrált tag) írta:
Bravo fiuk!Ott ahol adott a folyoviz azt kell gondozni,eletbe tartani.Csak a folyoviz neveli ki az igazi sporthorgaszokat,akik megalljak helyuket a tavakon is.Forditva ez nem igaz.Elnezem a sok pocsolya horgaszt akik folyovizbol nem kepesek meg egy apro csalinak valo halat sem fogni. Ne adjatok fel,lassan majd visszaternek a marnak is.
2009. július 22. 19:09
5.
balog gyula (Regisztrált tag) írta:
Gratulalok!Ez mar igen!Szep pelda , kovetento masok altal is, regi meg uj egyesuleteknel.. Tiszteletem... Balog Gyula(zenaldiak)
2009. augusztus 01. 10:44
6.
Vargyas Kalman (Regisztrált tag) írta:
talalkoztam a padocskaval es nagyon komolyul meg van csinalva.
2009. augusztus 01. 13:36
7.
Szabó Ákos (Regisztrált tag) írta:
Jó ilyeneket olvasni, gratulálok! Ugyanakkor... http://www.origo.hu/nagyvilag/20090729-nincs-penz-egy-veszelyes-zagytarozo-semlegesitesere-erdelyben.html Erről tud valaki esetleg újat? Reméljük, nem lesz katasztrófa...