Nehezen akar tavaszodni, de azért már érezni, hogy közeleg a megváltás pillanata. Egyre több vízfelület nyílt meg, a horgászati lehetőségek is jelentősen megugrottak. Néhány helyszínt ki is próbáltam az elmúlt napokban - hetekben, de a legmaradandóbb élményt Ócfalva nyújtotta számomra. Erről az eseményről szeretnék egy kisebb csokorra való fotót megmutatni.
Barátaim is érezték a természet hívogató szavát, és bármi egyeztetés nélkül egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy a vízparton vagyunk. Mindenki sietve rakta össze pergető, illetve legyező pálcáját, és szétszéledtünk a parton. Különböző műcsalikkal nyomultunk, ki-ki a saját kedvencét erőltette, vagy a télen beszerzett új wobblereit, illetve újonnan kötött legyeit mártotta meg a vízben.
Szerencsés helyen, a szerencsés csalival indítottam és megmutathattam társaimnak az első halat. Nem volt nagy, de nekem ilyenkor nem is az a lényeg, hanem, hogy végre pergetve fogok a kedvenceimből.
 Gyere csak közelebb.
 Kezdésnek pont jó.
 És így jó mindenkinek.
Teltek a félórák-órák kapás nélkül, de ennek ellenére mindenki lelkesen dobált. A rikító színű gumimat fenékre engedtem, pöccintettem néhányat rajta, és durr! Ismét görbült kezemben a bot, szalad a hal jobbra-balra, de végül a kezeim közt kötött ki. Vastag, életerős, ívásra készülődő csukamama volt, ezért gyorsan vissza is tettem a vízbe.
 Kellett neki, meg is fogta.
 Gömbölyű alkata a sok ikráról árulkodik.
 A mindent látó szem.
 Sok sikert az íváshoz!
Egyre jobb volt a kedvem, a napocska is melengetett, igazi tavaszi idő volt, igazi tavaszi pergetéssel.
A következő hal Szilárd barátomat tisztelte meg. Habár a potykának nem a műcsali tetszett meg, de mégis felakadt. Szerencsétlenségére, a hátuszonyába akadt barátom tűhegyesre élezett horga. A fárasztás így kicsit nehezebb volt, mert a hátától fogva nem lehetett olyan könnyen irányítani a halat, de a végül csak megvolt ő is néhány fotó erejéig. Hiába a víz még hideg, a halak is lustábbak, mint nyáron, megesik ilyenkor az ilyen akadás, ahol sok hal van a vízben.
 Ez is megesik néha.
 Érdekes akadás.
 Hibátlan pikkelyes.
 Gyerünk, szedd össze magad.
 Bye-bye.
A böjt ideje következett ismét, hiába, még nagyon érződik a tél hatása, nincsenek annyira étvágyuknál a halak. A nap egyre melegebben sütött, ennyi vigaszunk volt legalább. Néhol egy-két ponty is kiugrott a vízből, hogy meggyőződjön róla, tényleg tavasz van.
13. Szállnak a legyek egymás után. Levente és Zsolt az új legyeket próbálja, csak a csukák éppen nincsenek legyes kedvükben.
Dél jócskán elmúlt mire ismét halat érezhettem a horgon. Amint vizet ért a csalim, azonnal erőteljes rándítást éreztem a karomban, majdnem elejtettem a botot a meglepetéstől. Ezzel egyidejűleg hatalmas örvények jelentek meg a „kapás” helyszínén. Sikerült bedobnom a víztetőn sütkérező busák közé és egybe beleakadt a twiszterhorog. Volt is harc, ész nélkül rohant a planktonevő. Vinnyogott a fékem rendesen, már azt hittem leviszi az összes madzagot a dobról, de az utolsó pillanatban megállt. Néhány percbe beletelt mire a parthoz erőltettem, közben én is kimelegedtem rendesen, a partra emelés előtt még megváltam a kabátomtól, mert igencsak szauna volt benne.
 Szállnak a legyek egymás után. Levente és Zsolt az új legyeket próbálja, csak a csukák éppen nincsenek legyes kedvükben.
 Még mindig van erő benne.
 Alakul a dolog.
 Itt már rendesen meleg volt számomra.
 Levente személyében kéznél volt a segítség, és Szilárdnál a fotógép.
 A horog a farktőhöz akadva erősen tartott.
 Lehet pózolni.
 Na még ebből a szemszögből is.
 Indulj már.
Időközben újabb ismerős arcok jelentek meg a vízparton, őket is kicsalta a melengető napsugár. Szabi nem is tétlenkedett sokáig, egykettőre mutatott egy csukát nekünk.
 Szebb jövőt.
A délután közeledtével még sikerült egy kisebb süllőt becsapnom, így már kerek volt a napom. Gyors fotózás után mehetett vissza ő is, hogy gyarapítsa a tó süllőállományát.
 Tarka ragadozó.
 Egy sötét színű tarajos.
A horgászat végeztével, fáradtan de annál boldogabban pakoltam össze, végre itt a tavasz és végre pergettem.
Gotthárd Ferenc Alpár
|