A verseny előtti éjjel nem sokat aludtunk, mert bekevertük az etetőanyagokat. Hogy még „izgalmasabb” legyen a készülődés sikerült túlnedvesítenem a kaját. Szerencsére volt még egy kiló száraz etetőanyag és fel tudtam javítani az etetőanyag állagát.
 Boszorkánykonyha...
Hiába a temérdek videofilm, amit megnéztem, nem is említve, hogy már a zacskókon is fel van tüntetve, hogy a VIZET FOKOZATOSAN KELL ADAGOLNI AZ ETETŐANYAGHOZ, én mégis elkövettem a bakit: azért, hogy gyorsítsam a folyamatot egybe bele zúdítottam a vizet a vödör etetőanyagba és kész is volt a baj. Szerintem innen is a közmondás, hogy „Okos ember mások hibájából tanul, a kevésbé okos a saját hibáiból, és vannak, akik még azokból sem”.
Na de térjünk vissza a verseny reggeléhez, amikor izgatottan vártuk a helyek kisorsolását. Először az úszós kategória sorsolt, azután a fenekező. Nem örültem a kihúzott helynek, mivel sarkon volt, ráadásul a tó túlsó oldalára kellet cipekedjek.
 Gyülekeznek a versenyzők.  Már verseny előtt mindenki megtekinthette a serlegeket. Ezekért érdemes volt versenybe szállni!
Igaz, hal volt mindenhol, de mint később kiderült a szemközti szigetek nádasaiba húzódtak, menekülve a sok zajtól.
A verseny szabályzata megengedte, hogy egy félórával a kezdés előtt lehessen már etetni az erre előkészített etetőanyagból. Voltak, akik a teljes fél órán át lőtték a gombócokat csúzlival, vagy etetőkosárral (a fenekező kategóriából), de olyan versenyző is akadt, aki egyáltalán vagy nagyon keveset etetett. Ilyen volt a Levente jobbján horgászó Bohák Gábor, akitől Levente megkérdezte „Te miért nem etetsz?” Mire ő azt az egyszerű választ adta: „Etet más helyettem is”. Ő valamit tudhatott, mert már tavaly is versenyzett ugyanitt, és mint megtudtuk csak kevésen múlott, hogy nem nyerte meg akkor a versenyt. Viszont az idén fölényesen nyerte szektorát, a fenekező kategóriát és egyben a versenyt is, mivel ő fogta összetettben a legtöbb halat (44,63 kg). Igaz Gábor is használt etetőanyagot, melyet a „Góliát” etetőkosarába rakott. Azért használtam a Góliát szót, mert megtömve a kosár az öklömnél is nagyobb volt!
 Fárasztás közben Bohák Gábor a fenekező kategória győztese.
Jómagam a rakós botot vettem kézbe, de azért egy match botot is előkészítettem minden eshetőségre. Már az első órában világossá vált, hogy még az előző nap fogásának a félét sem tudom produkálni, annyira nehezen indult meg a halfogás.
Egyórányi horgászat után csak egy elmaszatolt kapásom volt a rakós boton, elkezdtem kérdezgetni magamtól, mit csinálok rosszul. Nem mintha mások jobban fogták volna a halakat, de azért már a többségnek volt egy két hala a hálóban, ami többnyire compó vagy kárász volt. Igaz volt, aki a másik „úszós” szektorban nagy pontyot vagy amurt tudott meríteni már az első órában. Körülbelül a második órában döntöttem el, hogy nem fogok nullázni és előszereltem a sneciző botomat. Ahogy szokták mondani „szégyen a futás de hasznos”. Úgy is éreztem magam, mint aki menekül, mert míg mások várták a nagy halat vagy éppen fárasztották, én bíbelődtem a „kulcstartókkal”- hogy a mellettem lévő versenyzőt idézzem. Persze egy másfél óra múlva ismét kézbe vettem a rakóst. Egy kisebb compón kívül nem akadt más a horgomra 13 méteren. Visszatértem hát a küszökhöz. Próbáltam számolgatni, hogy percenként hányat tudok fogni, és úgy saccoltam, hogy két óra alatt körülbelül 6 kilót sikerült kiszednem.
Már a verseny utolsó órájában járva kénytelen voltam valami nagyobb halat fogni, ha győzni is akartam, mert jobbomról ketten is nagy pontyokat akasztottak matchen. Megjegyzem, mindkét hal kívülről akadt, nem kis munkát adva a két versenyzőnek. Az egyikük másfél órán keresztül sétáltatta a 6,6 kilós spanyol pontyot. Körülbelül 40 perc volt hátra a versenyből, mikor egymásután kétszer engem is megtépett két behemót.
 A verseny utolsó órája. Ekkor még álmomban sem gondoltam volna, hogy győztesként kerülök ki.  Itt már tudtam az eredményt, mégsem hittem.
Az egyik külső akasztásnak tűnt, mert a hal egyből elindult a szemközti nádasban és vitte is az előkémet. A második hal meg a horgom felét vitte. Már kezdtem érteni miért kevesellték a 17, illetve 14 átmérőjű szereléket. Újra szereltem és nem is kellett sokat várni az újabb kapásra. Nem is volt az a kimondott pontyos kapás, inkább mintha valami huzigálná finoman a szereléket. Megelégelve az egészet, felrántottam a „szerkót”. Most az egyszer nem rohant ki olyan erősen a hal, habár vagy 6 métert kihúzott a gumiból, vissza tudtam „terelni”. Körülbelül 35 percet tartott a fárasztás. Ez utón is köszönöm a bal oldalamon horgászó Lábas Tibornak, hogy kölcsönadta a merítőjét, mert különben nem tudom, hogy sikerült volna megszákolni a 7,46 kg-os tükrös pontyot. Így már sejtettem, hogy a szektoromban első leszek, de nem tudtam, hogy a többi szektorokban, hogy teljesített a többi versenyző.
 Közös kép a verseny díjazottjaival.  Egy utolsó fotó erejéig...
Végül a szép pontyhoz még hozzáadódott 5,20 kg szélhajtó küsz és ez elégnek bizonyult nem csak az F szektor megnyerésére, hanem az úszós kategória megnyerésére is.
Újvári Krisztián Róbert
Fotók: Nagy Levente
|
Élménybeszámoló 
ANTAL CSOK ANDRAS 
