Szüleim szerint olyan kisgyerek voltam, aki sokáig csak az őt körülvevő játékokat ismerte, de hamar ráérzett a horgászat és a természet ízére.
Viszonylag korán, már 6 éves koromban kaptam meg első horgászbotomat és már 8 éves koromban (szüleim belegyezése nélkül) egyedül vagy éppen barátaim társaságában kerestem a halakat a Maros folyóban...
A legemlékezetesebb gyermekkori emlékeim is a horgászathoz fűződnek, így gyakran jutnak horgászat közben eszembe a régmúlt felejthetetlen emlékei, melyeknek tanulságai a mai napig, minden horgászatra elkísérnek.
Tisztán emlékszem első csukám történetére, vagy arra, hogy horgászat után sosem mertük cimborámmal hazavinni a halakat, mivel szüleink csak a közeli patakra engedtek, ahol néhány apró fenékjáró küllőn meg, küszön kívül semmit sem lehetett fogni.
Gyanús lett volna, ha a kölykök egy haltartó keszeggel, sügérrel vagy éppen domolykóval érkeznek haza, azonnal fény derült volna a cselszövésre…
Így felnőtt fejjel visszagondolva bármi bajunk eshetett volna, hiszen még csak alig voltunk néhány évesek, de szerencsénk volt, ügyelt ránk a természet…
 Hal a horgon!
 Elég babonás embernek tartom magam, ezért az első horgászatokra sosem viszek merítőt, (gondolván, hogy akkor nem fogok halat& történt egy párszor) így a halat, ha nem tudom kézzel kiemelni, kénytelen vagyok bottal partra tenni.
 Felemelt fejjel adja meg magát.
Egy ilyen gyerekkori emlék elevenedett fel bennem a minap, mikor cimborámmal sikerült az idei első padrókat megfogni. Szinte ugyanúgy örültünk, mint 20 esztendővel ezelőtt, mikor egy öregember tanácsait meghallgatva, néhány szép bocskorszájút kaptunk ajándékba a folyótól. Felemelő érzés volt, újra kicsit gyereknek érezhettük magunkat…
Bocskorszájú, vésett ajkú, görbe hátú, padró, mind ugyanazt a halat a paducot jelöli, mely vidékünkön (és nem csak) a folyóvízi horgászok körében nagy népszerűségnek örvend.
 Most törjön, szakadjon, vagy hajoljon...
 Fárasztás közben - Riverado 500
 Bírta a bot, bírta a horog és még a vékony 0, 10 mm vastag előke sem szakadt el.
 Fogtam már nagyobbat is, de most ennek is nagyon örülök, hisz az idei első padró.
Emlékszem gyerekkorunkban a nyári szünidő szinte minden napját a folyó partján töltöttük cimborámmal, ahol számos alkalommal találkoztunk egy hosszú szakállú, jó kedélyű öregemberrel. Az öreg a természet embere volt, aki a falutól mintegy 7 km-re magányosan élt (és él a mai napig) és ideje nagy részét horgászattal és vadászattal töltötte, aki ismerte a Maros összes kanyarulatát és az összes kanyargós utat a Gyergyói havasokban. A faluban csak akkor lehetett látni, amikor élelemre volt szüksége és bebiciklizett a falu boltjába.
8.foto Nem egy mindennapi ember… Az öreg a mai napig remeteként él a folyótól mintegy 100 méterre épített kunyhójában. Nála jobban senki nem ismeri a folyót…
Annak ellenére, hogy remeteként él, egy társaságot kedvelő ember, aki szeret hantázni és szereti túlbeszélni a dolgokat. A falu lakói hazug Pistának nevezték el, mert sokszor olyan történetekkel áll elő, hogy még ő maga sem hisz benne. A mai napig is ezen a néven szólítják az öreget és kevesen ismerik valódi nevét, én magam sem tudom, hogy hívják.
 Nem egy mindennapi ember... Az öreg a mai napig remeteként él a folyótól mintegy 100 méterre épített kunyhójában. Nála jobban senki nem ismeri a folyót&
 A vékony húsú Maruto horog könnyen átütötte a hal porcos pofáját. Nem hiába nevezik a paducot bocskorszájúnak.
 Paduc portré.
 A Banax Atro dobján Profesional zsinór.
 Az idei első padrók.
 Az etetőanyagból a keszegek...
 ...meg a domolykók is kivették a részüket.
Ez az öregember mesélt először nekünk a paducok vándorlásáról, hogy minden tavasszal felhúzódnak a sekélyebb folyószakaszokra, patakokra (akár a lazacok), hogy ikrájukat a kövek közé lerakva biztosítsák a faj fennmaradását.
Az öreg mutatta meg az első helyeket, ahol érdemes rájuk próbálkozni és ugyancsak ő adta az első tanácsokat, hogy hogyan is kell megfogni…
Azóta rengeteg idő eltelt, apró gyerekekből felnőtt emberekké cseperedtünk, de azóta is rendszeresen járjuk a Maros partját, szinte minden ígéretesnek számító helyet meghorgászunk. Sokszor találkozunk első tanárunkkal, Pista bácsival, aki még ma is tud tanáccsal szolgálni és aki most is tud hihetetlen történetekkel mosolyt varázsolni az arra járó horgászemberek arcára.
Nagy Levente
|